Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - HIVATALTÖRTÉNET - Sasvári Matild: Törvényhatósági gazdasági felügyelők jelentései, 1922–1943 / 119–129. o.

Sasvári Matild TÖRVÉNYHATÓSÁGI GAZDASÁGI FELÜGYELÖK JELENTÉSEI í 922-1943 Viszonylag igen kevés olyan polgári kori gazdaságtörténeti forrásanyag található az Országos Levéltárban, melyből az egész országra és egy-egy hosszabb időszakra vonatkozóan a lényeges és nagyjából azonos tartalmú adatok hosszabb kutatások nélkül rekonstruálhatók volnának. Márpedig kutatóink természetesen épp az ilyen tartalmú sorozatokat keresik és kedvelik leginkább. Munkájuk megkönnyítése érdekében - igaz, jórészt munkaterven és munkaidőn kívül — már évek óta céltudatosan törekszünk arra, hogy az ilyen jellegű iratokat a meglehetősen nehézkes eredeti irattári rendszer szerinti helyükről — ahol minden egyes alkalommal rendszerint csak hosszadalmas kutatási és kezelői munka árán voltak megtalálhatók — sorra kiemeljük és a fondokon belül külön sorozatokba vonjuk össze. Az egyik ilyen „mesterséges", de (vagy talán épp ezért) igen jól használható és már eddig is gyakran használt, bár összességében még feldolgozatlan sorozatunkat a törvényhatósági gazdasági felügyelők évi jelentéseiből alakítottuk ki. A meglehetősen széles körre — szinte az egész ország földművelésügyére — kiterjedő adatokat tartalmazó jelentések minél teljesebb felkutatása természetszerűleg csak az azok összeállításával és beküldésével foglalkozó szakszerv kialakulásának és működésének megismerésével volt lehetséges. Ezért kellett részletesebben megvizsgálnunk a polgári kori földművelésügyi igazgatás általános hatáskörű területi „képviseletének" kérdését és az annak megoldása érdekében az elmúlt évszázadban tett próbálkozásokat és erőfeszítéseket. Ügy gondoljuk, hogy az említett iratok használatát és feldolgozását azok rendszerezésén túlmenően a létrejöttüket kiváltó szükségletek és körülmények ismertetésével is előmozdíthatjuk. A gazdasági felügyelői szolgálatról szóló 1921. évi XLII. törvénycikk miniszteri indokolása a jogos megelégedettség hangján állapította meg, hogy „kevés állam tett annyit a mezőgazdaságért, mint az utolsó néhány évtized alatt Magyarország. Törvényes szabályozást és oltalmat nyert itt a mezőgazdaságnak úgyszólván minden érdeke. Mezőgazdasági kormányzatunk úgy erkölcsileg, mint anyagilag is rendkívül hathatósan támogatta mindig a mezőgazdaság összes ágait. A gazdasági tudást fejlesztő és terjesztő szakiskolák alakultak és az eredményesebb gazdálkodás lehetőségeinek feltárására tudományos eszközökkel dolgozó kísérleti és más hasonló állami intézetek létesültek. Különleges gazdaságot tartott fenn az állam olyan rendeltetéssel, hogy újabb termelési ágak meghonosítását és tökéletesítését megkönnyítsék. Egymásután jöttek létre a különböző szakhivatalok, mindegyik a mezőgazdaság valamelyik ágát elősegítő feladattal." De kénytelen volt leszögezni az indokolás azt is, hogy a mezőgazdaság általános fejlődése mégsem érte el az elvárható színvonalat, mert egyebek közt az állami gondoskodás rendszere távolról sem volt kifogástalan. „Igazán erőteljesen csak a központi kezdeményezés tekintetében és abban nyilvánult meg az államkormányzati gondoskodás, 119