Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Varga János: Beszámoló finnországi utamról, 1981 / 517–526. o.

Finnországban nincs az egyetemeken levéltárosképzés, de nincs középkáderképzés sem. Az irattárosképzést az Állami Levéltár végezte eddig oly módon, hogy 1969 óta évenként egyhetes kurzust szervezett a központi hatóságok irattárosai számára. Az Állami Levéltár közvetlen közreműködésével hasonló tanfolyamokat hirdetnek meg a tartományi levéltárak is. Eddig több mint 1100 fő végezte el a tanfolyamot. Ennek bizonyos eredményei kétségtelenül tükröződnek a szervek iratkezelésében. Náluk ugyanis kisebb az irattárosok fluktuációja (általában csak a szülésre távozókra korlátozódik), amire az a magyarázata, hogy az irattári dolgozók viszonylag jó fizetést kapnak, (igaz, az utóbbi években nálunk is felerősödött az irattárak és levéltárak elnőiesedésének tendenciája.) Ez a képzési-továbbképzési forma azonban nagy terhet jelent a levéltáraknak, amelyet - mivel az új törvény hatályba lépésével feladataik köre kibővül - a továbbiakban nem tudnak vállalni. Ezért tárgyalásokat kezdtek az Oktatásügyi Minisztériummal annak érdekében, hogy egyes kereskedelmi iskolákban - a mi közgyűjteményi szakunk mintájára — vezessék be kötelezően a levéltári-irattári ismeretek oktatását. A levéltárosok továbbképzése is az Állami Levéltárra — lévén egyúttal levéltári hatóság is — nehezedik, a továbbképzés azonban gyakorlatilag részint szakmai lap kiadására, részint az évente egyszer szervezett levéltáros — pontosabban: levéltárigazgatói — értekezletre korlátozódik. Az intézményen belül az információ továbbadása faliújságon (amelyet azonban egyöntetű megállapítás szerint senki sem olvas el), körözvényeken és kéthavonta összehívott vezetői értekezleteken át történik. Gondot jelent Finnországban is az, hogy mit kezdjenek az adatbankok anyagával. A számítógépes központokat a szervek náluk is a napi ügyvitel érdekében hozzák létre, az elvégzett vizsgálódások szerint azonban olyan adatokat is tartalmaznak a gépek, amelyeket hosszabb ideig, sőt véglegesen is indokolt megőrizni. Ezek kiválasztását az adatbankból levéltári feladatnak tartják, a kiválasztás módjáról azonban nincsenek határozott elképzeléseik, és nem is lehetnek, mert ahhoz ismerniük kellene a betáplált anyag egészét. Jelenleg csak abban határozott az állásfoglalásuk, hogy feltétlen döntés szükséges: mely szalagokat és kik őrizzék meg; egyébként a használathoz szükséges gépeket a levéltárban nem akarnak elhelyezni. Arra sem találtak még megoldást, hogy segédleteik milyen formában lennének komputerre átvihetők. A finn kollégák alkalmat biztosítottak egy vállalati irattár megtekintésére is. Választásuk nem véletlenül esett az OY ALKO nevű vállalatra: olyan mintaszerűen megszervezett iratkezeléssel és berendezett irattárral rendelkezik, amilyennel még külföldön is csak elvétve lehet találkozni. Látogatásom alkalmával Heikki Koski vezérigazgató-helyettes — aki egyúttal a Finn—Magyar Baráti Társaság elnöke is — fogadott Palo Kreanderrel, a vállalat gazdasági igazgatójával, továbbá Stig Laaksonennel, az irattár vezetőjével. Okádtak tájékoztatást az irattár szervezetéről és működéséről, bemutatták irattáraikat, sőt a hallottakról-látottakról — nagyon kedves gesztussal - egy magyar nyelvű összefoglalást is készítettek számomra. A vállalat részvénytársasági alapon működik, de az államtól egyfajta monopóliumot is kapott. Feladata — először hihetetlenül hangzóan — kettős: egyrészt tervezi, szervezi és irányítja, valamint financiálisán támogatja a finn alkoholgyártást, illetőleg mindenféle olyan cikk gyártását, amelynek előállításához alkoholt kell felhasználni; másrészt korlá522