Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Varga János: Beszámoló finnországi utamról, 1981 / 517–526. o.

A finn levéltárügy egyébként ugyanolyan problémákkal küszködik, mint a magyar. Legrégibb irategyütteseik részleges pusztulásnak indultak, újabb irataik fennmaradását viszont a papírnak és a megíró-anyagnak nem kielégítő volta veszélyezteti. Ellentétben ugyanis bizonyos híresztelésekkel, náluk sincs előírás arra vonatkozóan, hogy milyen minőségű papírt, illetőleg íróeszközt kell az ügyintézésben használni. Helyesebben: csupán azt határozták meg, hogy a törvények és a külfölddel kötött szerződések milyen papírfajtára írandók. Az Állami Levéltár a törvény előkészítése során kezdeményezte ugyan az írásbeli ügyintézésben használható papírfajta, illetőleg fajták meghatározását, de kísérlete eddig nem járt eredménnyel. Igaz, ebben az ügyben még folynak a tárgyalások, miután a Levéltár arra szelídítette a maga javaslatát, hogy csak országos szintű szerveknél és csupán meghatározandó tárgyak ügyiratainak papírjáról hozzanak elfogadható döntést. Külön probléma számukra a föld alatti raktárakban tárolt anyag sorsa. Kiderült ugyanis, hogy a legkorszerűbb eszközökkel sem tudják itt az iratokat az egymást váltó téli nedvesség, valamint a nyári száradás folytán beálló kiterjedés-összehúzódás következményeitől megóvni. A mikrofilmezés azokon az alapokon folyik, mint nálunk: részint biztonsági, részint anyagvédelmi céllal. Nagy összegeket áldoznak viszont a külföldi Fennica gyűjtésére. Elsődlegesen a svéd levéltárakban őrzött ilynemű anyagot reprodukáltatják; számukra e vonatkozásban a stockholmi Állami Levéltár ugyanolyan kimeríthetetlen forrásbázis, mint számunkra a bécsi Staats-Archív. Mind mikrofilmező, mind restauráló-kapacitásuk kisebb a miénknél. A restaurálási eljárások egyébként ugyanazok náluk is, mint nálunk; jobb és tökéletesebb technikát,, noha lenne mit a jelenlegin fejleszteni, ők sem ismernek. Mindössze az a különbség, hogy nem jugoszláv, hanem angol gyártmányú laminátorral dolgoznak. Őket is nagy probléma elé állítja az iratanyag rohamos növekedése, bár gondjaikat csökkenti, hogy tulajdonképpen 38—40 éves iratokat vesznek át. Ennek ellenére lényegesen kisebb a szervek begyűjtésre váró iratmennyisége. Az Állami Levéltárhoz tartozó szerveknél jelenleg 800 iratfolyóméter ilyen anyag található, az évi növekedés viszont 40 iratfolyóméter. Eddig a Levéltár a keletkező iratoknak átlagosan 40%-át vette át, ezt azonban 10%-ra óhajtják csökkenteni. Éppen most terjesztettek egy tervet a miniszter

: tanács elé annak meghatározása végett, hogy mely anyagokat és milyen sorrendben kelljen a szerveknél megsemmisíteni. E feladatra, amelynek célja a levéltárba áramló iratmennyiség radikális csökkentése, minden központi hivatalban egy bizottságot indítványoznak létrehozni, amely egyszersmind az irattár gondozását is vállalná. A remélt minisztertanácsi döntést azután a készülő végrehajtási utasításban, az irattári tervek megszabásakor érvényesítenék. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy náluk mennyivel kevesebb a levéltár által még be nem szállított iratanyag, mint nálunk. Igaz, hogy csak központi igazgatási szervek anyagáról van szó az ő esetükben, az arány mintha mégis arról árulkodnék, hogy náluk kevesebb irat termelődik, vagy ha úgy tetszik: az ügyintézésben kisebb bürokrácia uralkodik. Nem tartják kielégítőnek a levéltáros és irattáros utánpótlás helyzetét. 521