Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Varga János: Beszámoló finnországi utamról, 1981 / 517–526. o.

Varga János BESZÁMOLÓ FINNORSZÁGI UTAMRÖL (1981) 1981. szeptember 21—26. között a Finn Nemzeti Levéltárnak, illetőleg a levéltár főigazgatójának: dr. Toivo Paloposkinak a meghívására látogatást tettem Finnországban, ahol a finn levéltárügy helyzetével és problémáival ismerkedtem. Ebben közvetlen közreműködésükkel a fentebb megnevezett főigazgatón kívül, aki tekintélyes időt áldozott rám, különösen Alpo Salmela tanácsos, Antti Rosenberg osztályvezető, Raili Huvinen asszisztens, Tuula Bariund osztályvezető, Jussi Kuusanmaki és Eljas Orrman levéltárosok voltak segítségemre. Az ő révükön az alábbi ismereteket szereztem. Miután a jelenlegi Finnország területe 1150 és 1809 között a svéd birodalom része volt, a történetére vonatkozó dokumentumokat 1810-ig a stockholmi központi levéltárban őrizték. E dokumentumok — néhány latin nyelvűt kivéve — svédül íródtak; az első finn nyelvű dokumentumok csak a 19. század utolsó évtizedében keletkeztek, akkor is szórványosan. Legrégibb iratuk 1316-ból való és természetesen svéd. A Gustav Vasa idejéig keletkezett iratok közül körülbelül 100 pergamen-levél maradt fenn, amelyeket eredeti svéd nyelven ki is adtak. Vasa uralkodásától, amelyet ők az újkor kezdetének tekintenek, megszaporodnak a máig is megőrzött források. Ezek lényegében négy kategóriába oszthatók. Mivel Vasa kisajátította az egyház tulajdonát, a központi hatalom gondosan ügyelt az Őt illető adók beszedésére; így jöttek létre az első adólajstromok, valamint a velük kapcsolatos helyi közigazgatási iratok. Ezek zöme Stockholmban van ugyan, de viszonylag jelentékeny hányaduk a Finn Nemzeti Levéltárban található. Érdekes módon ekkortól maradt fenn a lutheránussá lett finn egyházak anyagának egy része is, mivel a központi hatalom az egyház feladatává tette a lakosság nyilvántartását. A harmadik — viszonylag korai keletkezésű — forráscsoportjuk a főként ítéleteket és naplókat tartalmazó bírósági irategyüttes. Ennek külön értéket ad az a tény, hogy Finnországban a bíráskodás meglehetősen demokratikus jellegű volt: a bírói szék ugyanis bíróból, valamint a szabad parasztok választott képviselőit jelentő parasztbizottságból állt, az ítélet pedig a két fél közmegegyezéséből született. Végül: az 1700-as évektől megjelentek a különböző tartalmú statisztikák, a század folyamán pedig megindult a viszonylag tömeges irattermelés. A hatalomváltozással együtt 1809-ben változás következett be a levéltári anyagot illetően is. Az 1809-i haminai békéban — Napóleon nyomására — Finnország a cári Oroszországhoz került. Svédország átadta a Finnországra vonatkozó iratok jelentékeny részét is, amelyet azután 1810-ben hazaszállítottak, és ideiglenesen Turkuban helyeztek el, majd a század második évtizedében átszállították az 1812-ben fővárossá nyilvánított Helsinkibe, mégpedig a Finn Szenátus épületébe. A cár ugyanis Finnországban más módon uralkodott, mint birodalma egyéb területein: kormányzása a régi svéd törvényeken nyugodott. Legfelsőbb szinten közigazgatásilag ez azt jelentette, hogy a cárt a finn Nagyhercegségben főkormányzó képviselte, aki egyúttal a helyi hadsereg főparancsnokának tisztét is betöltötte; Oroszországban viszont a cár 517