Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - FIGYELŐ - Kanyar József: Tanulmányúton Indiában, 1980 / 507–515. o.

A levéltárak — többnyire — két szekcióban őrzik és kezelik az iratokat: 1. a történeti (historical section) és 2. az ügyvitelben még használt „élő" iratok szekciójában (current section). West Bengáliában a történeti szekció 1901-ig őrzi az iratokat. A current section pedig 1902-től napjainkig. Az előbbinek 30 302 folyóméter a terjedelme, kb. 21 ezer csomó iratban és 20 ezer kötegben. Az utóbbi terjedelme pedig 31 046 folyóméter és kb 15 560 csomó és 25 466 kötet foglal helyet a szekcióban. Az indiai levéltárosok több mint negyedmillió folyóméterre becsülik azoknak az iratoknak a mennyiségét, amelyet még az iratképző szervek őriznek és nem a levéltárak. Ez az örökség nagyon nehéz gondokat jelent a kontinensnyi méretű ország;, nagy múltú levéltárosai számára. Ahhoz, hogy a hatalmas mennyiségű irat részére megfelelő raktárakat építsenek, hogy ezeknek a fondoknak a kezelésére megfelelő szakembereket képezzenek ki, ahhoz törvényes rendelkezések hiányában rengeteg anyagi erőforrásra van szükség. (Szellemesen idézte a Calcuttái levéltárigazgató a levéltári „csata" megnyerésének három alapfeltételét: Money, money, money!) A legutóbbi esztendőkben rendkívül, szinte ugrásszerűen megnőtt az indiai történelem kutatásának a jelentősége. A kutatók főképp egyetemi és főiskolai hallgatók, akik a különböző államok területéről nagy számban keresik fel azokat a levéltárakat, amelyeknek az őrizetében olyan fondok találhatók, amelyek India történetére vonatkozóan tartalmaznak forrásadatokat. E kutatók kiszolgálására mindenfajta könnyítést megtesznek az indiai levéltárak („all possible facilities are accorded to them.") Ezeket a célokat szolgálják a levéltárak egyre bővülő technikai felszereltségének különféle eszközei: az iratvédelemnek, az iratmegőrzésnek, az iratrestaurációnak mindenfajta felszereltsége. Ennek az elismerésre méltó törekvésnek az érdekében — amelynek az élén a Nemzeti Levéltárában R. C. Gupta és Ranbir Kishore állanak — már 1959-ben megjelentettek egy tankönyvszerű kiadványt, amelyet újabb fejezetekkel bővítve 1978-ban ismét publikáltak. A kiadvány nemcsak a levéltárosok, hanem a könyvtárosok és minden olyan intézmény szakemberei számára készült, akik bármifajta kéziratokat őriznek intézményeikben. A kiadvány a történelmi iratok fondjainak a védelméről, azok fizikai biztonságáról, a régi történelmi iratfondok rehabilitációjáról, a papírok savtalanításáról, a könyvkötészetről, a fa- és pálmalevél alapanyagú kéziratok restaurálásáról közöl jelentős és alapvető ismereteket. A kiadvány bővített változata új fejezetként vette hasábjaira a fondraktárak elhelyezéséről és tervezéséről, a raktározás körülményeiről, a raktárak biztonságos felszereltségéről, valamint a fondok tűz- és vízártalom elleni védelméről szóló mondanivalókat. Az indiai levéltárak iratvédelmi munkájának súlyáról és jelentőségéről mi sem győzi meg jobban az olvasót és a helyszínen tapasztalatot gyűjtő külhoni levéltárost, mint a kiadványhoz készült 8 függeléknek a gyakorlati tennivalókról összesűrített táblázatai, valamint a kérdéssel összefüggően az a 64 műből álló válogatott — naprakész — bibliográfia (majd a mikrofilmezésre és reprográfiai munkálatokra vonatkozóan még 11 válogatott mű), amelynek java részét amerikai, angol és indiai szakemberek írták. Elismerésre méltó, hogy a válogatott irodalomból 14 művet indiai levéltári szakemberek írtak. 508