Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - ADATTÁR - H. Boros Vilma: Széchenyi István 'Önismeret' című művének kiadatlan része / 443–460. o.

szenvedett. A megmentett iratokat a Kézirattár dolgozói összecsomagolták és biztos helyre szállították. Az iratok eközben összekeveredtek. Az anyag nagysága miatt rendezésére csak 1965-ben került sor. E munka folyamán széjjelszóródott lapokból, a lapszámozás és dátumozás segítségével sikerült egy teljes kéziratot összeállítani, melyről kiderült, hogy az Önismeret Széchenyi saját kezétől származó fogalmazványának 1-200 lapja! A kézirat nagy ív-oldalakon írva, igen gyűrött lappal kezdődött, elején szépen olvasható, nem fogalmazvány, hanem inkább tisztázat jellegű, csak később lesz zavarosabb. A lapok baloldalán tenyérnyi margó, teli jegyzetekkel, eleinte áthúzva, később betoldásokként jelezve. Az első lap bal sarkában fent, kék tintával - amilyent Széchenyi 1847-től kezdve szeretett használni - ez a dátum áll: „lót Február 1857." A keltezések végigkísérik a szöveget egészen ápr. 17-ig, az 1-től 186-ig terjedő lapokon. Mindig kék tintával, míg maga a szöveg fekete tintával van írva. Ez után egy ív következik, idegen írással, 187—188 számozással

2

, s ezzel a kéziratnak az a szövege, melyet 1875-ben egy ,,kiadó társulat" s utána 1925-ben Tolnai Vilmos kiadott, bevégződött. Azonban e lapok után találtunk még 13 ívoldalt, 187—200-ig terjedő számozással. Ezek a lapok tartalmazták az összeköttetést az Önismeret két ízben kiadott része és a Tolnai Vilmos által kiadott „Az Önismeret folytatása" című töredék közt, mely a 201 — 238. lapszámú kéziratrész szövegét tartalmazza s az 1857. május 2-i dátummal végződik. E kéziratrészt a rendőrség nem szolgáltatta ki Széchenyi halála után a családnak s az ma az Országos Levéltár őrizetében van. A 239—894. lapszámokon olvasható szöveget (ez a kéziratrész is az Országos Levéltárban található) Károlyi Árpád „Nagy Magyar Szatíra" címmel látta el s ő adta ki a Döblingi Irodalmi Hagyaték II. kötetében. A 187-200. lapok szövegét Viszota Gyula ismerte s annak tartalmáról rövid összefoglalást adott (Irodalomtörténeti Közlemények 51-52. évf., Bp. 1944-1945. 81-101. p.). Viszonta megállapításaival bővebben kell foglalkoznunk, mert ezek Széchenyi Önismeret c. művével kapcsolatos bizonyos félreértéseket tisztáztak ugyan, más kérdéseket azonban megoldatlanul hagytak. Károlyi Árpád ellenmondó adatokat közöl az Önismeret kéziratáról, a „Nagy Magyar Szatíra" kiadásának előszavában. Viszota erről az alábbiakat mondja: (Károlyi) „a Döblingi iratok II. kötetének 2. lapján azt állítja, hogy a Kiss Mártonnál (Sz. írnokánál) lefoglalt 201—894. számú lapokkal szemben az 1—200.lap már az elkobzás alkalmával sem volt meg, és mint á többi rendőrségi jelentésből látható, soha nem is került a rendőrség kezébe

... ezzel szemben 6 lappal alább, a 8. lapon viszont azt állítja, hogy az első kétszáz oldalt Széchenyi később átdolgozta

, Kiss Mártonnal letisztáztatta, és ezt az átdolgozást és tisztázatot á rendőrség 1860. március 3-án Kiss Mártonnál lefoglalta, de 1860. májusban, mint „semleges tartalmút" az özvegy grófnénak visszaadta és ez látott 1875-ben önismeret címen napvilágot — még Török János gondozásában, de már halála után." (ITK 1944-1945,85. p.) Viszota ezután így folytatja: „Melyik állítás igaz? Lefoglalták-e Széchenyi fogalmazványának első kétszáz lapját vagy sem? Széchenyi eredeti fogalmazványa azt bizonyítja, hogy e részletet nem dolgozta át, mert az 1875-i önismeret a napi keletekkel ellátott fogalmazványt szóról szóra közli 444