Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Dóka Klára: A vízrajzi szolgálat szervezete, 1886–1952 / 303–311. o.

1891-től a Vízrajzi Osztály a Földművelésügyi Minisztérium szervezetében létrejött, Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal keretén belül működött. E hivatal a vízügyi munkák műszaki részét irányította, és teendőit - szélesebb hatáskörrel - 1899-től az Országos Vízépítési Igazgatóság vette át. A Vízrajzi Osztályon a teendőket ekkor a vezetőn és új helyettesén kívül 8 mérnök látta el. Pech József Bolla Mihályt vette maga mellé,

10 aki több évtizedes kultúrmérnöki gyakorlattal rendelkezett, 1886-tól a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal vezetője, és a városban működő Rétmesteriskola igazgatója volt. Beosztott mérnökként Hajós Sámuelt, Szilágyi Boldizsárt, Sziberth Artúrt, Erdős Ferencet, Bogdánfy Ödönt, Viczián Edét, Lukács Istvánt, Salzánszky Jánost alkalmazták. Köztük Szilágyi Boldizsár rendelkezett a legtöbb gyakorlattal, főként folyószabályozási területen tevékenykedett. 1879-ben a Sebes-Körösi Ármentesítő Társulatnál volt, 1881-ben a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumba rendelték, majd a Szentesi Ideiglenes Töltésépítő Hivatalnál teljesített szolgálatot. 1889-ben a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztályán mérnök volt, majd a Zombori Folyammérnöki Hivatal vezetőjévé nevezték ki. Innen került vissza az Országos Vízépítési Igazgatóság Vízrajzi Osztályára.

11 A Vízrajzi Osztály nem zárkózott el a fiatalok alkalmazásától sem. Közéjük tartozott Hajós Sámuel, a Sportuszoda későbbi tervezője, Bogdánfy Ödön és Viczián Ede, Viczián csak 1895-ben került a minisztériumba, sem folyammérnöki, sem kultúrmérnöki gyakorlattal nem rendelkezett, csupán elméleti képesítéssel. Főként a vízgazdálkodás addig ismeretlen területével, a vízerőhasznosítás kérdésével foglalkozott.

12 Bogdánfy Ödön, a Tanácsköztársaság vízügyi szolgálatának vezetője 1890-ben lépett állami szolgálatba, és került a Vízrajzi Osztály alkalmazottjai közé. Szakirodalmi munkásságát ő is a vízerőhasznosításról írt művével alapozta meg.

13 A századfordulón a vízrajzi munka a vízügyi szolgálatnak egyik fejlődő területe volt. Pech József 1896-ben rendezte a vízjelző állomások helyzetét, és adott utasítást működésükhöz.

14 A vízmércéket első- és másodrendű vízmércékre osztotta. Az elsőrendűeket állandóan figyelemmel kísérték, míg a másodrendűek csak helyi jelentőséget kaptak. Az utasítás fontosnak tartotta a csapadékmérő állomások szerepét is. A folyók vízállását kis-, középés nagyvízkor egyaránt rögzítették. A vízjelzésben a vízmérce-jegyzők, csapadék-jegyzők, távirda-hivatalok vettek részt. A feljegyzett eredményeket a folyammérnöki hivatalok és a Vízrajzi Osztály összesítették. A feldolgozott eredményeket eljuttatták az érdekelt társulatokhoz, kultúrmérnöki és államépítészeti hivatalokhoz is. A kialakult rendszert a vízjelző szolgálatban a Földművelésügyi Minisztérium 1914-ben kelt rendelkezésében megerősítette.

15 Már az első világháború előtt felvetődött a kérdés, hogy a vízrajzi szolgálatot önálló intézménynek kellene ellátni, azonban a munka nagy jelentősége ellenére erre csak az 1920-as évek végén kerülhetett sor.

16 A két világháború között az ország helyzetének megfelelően a vízimunkálatok jellege megváltozott. Kevesebb pénz állt rendelkezésre az építkezésekhez, az új határoknak megfelelően a vízerőhasznosítás kérdése lekerült a napirendről. Voltak azonban új tényezők is. Mivel legtöbb esetben csak egyes folyószakaszok tartoztak az ország területéhez, valamennyi szabályozási, ármentesítési munka alkalmával nemzetközi együttműködésre volt szükség. Korábban egy-egy folyó szabályozása a magyar hatóságok döntésétől és az 305