Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - ADATTÁR - Tilcsik György: Wagendrüsszel mezőváros örökváltsági szerződése / 195–215. o.

aknázására bányát nyitottak, a kitermelt érc feldolgozására pedig olvasztókemencét és hámort működtettek. A wagendrüsszeli vasércbányászat és feldolgozás kibontakoztatását — a nagymennyiségű vasérc mellett — kölcsönhatásként éppen a település, Ül. a környékén feltárt bányák előnyös földrajzi helyzete gyorsította meg lényegesen. A bányászathoz és a vasércfeldolgozáshoz megfelelő minőségű és mennyiségű faanyag állt rendelkezésre. A Gölnic és a Vaspatak vize jó lehetőséget kínált a faúsztatáshoz, ugyanakkor a hámorok és később egy érczúzó malom működtetéséhez is biztosította a szükséges vízerőt. A család 1352-es keltezésű birtokosztálya alapján —amely a wagendrüsszeli erdőket, bányákat, az utóbbiakhoz tartozó olvasztókemencékkel és hámorokkal együtt a család közös használatában hagyta — valószínűsíthető, hogy a település környékén „...a régi és az új vastermelő technika feltehetően rövid ideig tartó egymás mellett..." élése valósult meg azzal, hogy a régebbi típusú olvasztókemencét és a vízierővel hajtott hámort egyszerre használták.

19 A 15. és a 16. század folyamán a wagendrüsszeli jobbágyok egymás erdőinek irtása, bányáinak és műhelyeinek elfoglalása miatt az iglóiakkal többször is összeütközésbe kerültek, noha az előbbiek semmiképpen sem voltak rászorulva az iglói erdőkre és bányákra, hiszen sajátjaik bőséges „ellátást" biztosítottak mind a bányák, mind a hámorok számára.

20 A vasércbányászat és feldolgozás a későbbiek során is fontos szerepet játszott Wagendrüsszel lakóinak életében. A fejlődést jól mutatja, hogy már a 18. század első felében négy vashámor és egy kohó működött itt.

21 A középkor folyamán mezővárossá emelkedett település történetének fontos, a későbbiekre is kiható eseménye volt, hogy a Máriássy család Wagendrüsszelben részbirtokos tagjának, Máriássy Istvánnak 1687-ben bekövetkezett halála után — a Thököly felkelésben való részvétele miatt — birtokait a Kamara hűtlenség címén lefoglalta.

22 Ezt követően a mezőváros tulajdonjogának és jövedelmeinek V^-ed része 1844-ig, az örökváltságig és a földesurat illető kisebb haszonvételi jogokat eladó örökös szerződések megkötéséig a Kamaráé maradt. így azokon a Máriássy családüléseken, ahol Wagendrüsszellel kapcsolatos kérdéseket tárgyaltak, a Kamara — szomolnoki uradalmának kiküldöttje, az 1840-es években az uradalom ügyésze révén — teljes jogú tagként képviseltethette magát.

23 1726-ban a mezőváros az uralkodóhoz fordult, és régi, még IV. László valamint I. Lajos által kibocsátott privilégiumleveleire hivatkozva, a jobbágyi terhek és szolgáltatások teljesítése alól (,,...a colonicalibus oneribus et servitis...") való mentesítését kérte.

24 III. Károly a Helytartótanácsot bízta meg a panasz kivizsgálásával, amelynek lefolytatása után, az 1729. április 4-én kelt királyi resolutio — tekintettel arra, hogy a mezőváros által említett és bemutatott különböző oklevelek és iratok lakóinak kiváltságolt helyzetét nem bizonyították — a kérést elutasította.

25 Ezzel indult meg a Máriássyak és Wagendrüsszel között az a csaknem százhúsz éven át húzódó pereskedés, melynek tárgya kezdetben a mezőváros lakóinak jogállása, majd később a földesúrnak adandó szolgáltatások mennyisége és az utóbbiak teljesítésének módja volt. E per szerves részét, egy-egy állomását jelentették az — alábbiakban tárgyalásra kerülő — 1787-ben az uralkodó által is jóváhagyott, az úrbéres szolgáltatások évente egyszeri pénzlefizetés ellenében történő megváltását tartalmazó, örökös cenzuális, majd az 1844-ben megkötött örökváltsági és örökeladási szerződések is.

26 A Mária Terézia-féle úrbérrendezési eljárás során készült előzetes felmérésekből tudjuk, hogy a mezőváros zömében németajkú lakói —, akiknek száma 1767-ben csaknem 2200 197