Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - ADATTÁR - Tilcsik György: Wagendrüsszel mezőváros örökváltsági szerződése / 195–215. o.

oklevél szövegéből kiderül,hogy IV. László említett oklevelét Károly Róbert „. ..tempore exeminationis universarum ütterarum nobilium...", vagyis a nemesség összes okleveleinek megvizsgálása idején már megerősítette.

8 Az 1358-ban kelt oklevelet tíz év múltán átírták.

9 Fekete Nagy Antal IV. László és I. Lajos ezen okleveleinek hitelességét több okból is megkérdőjelezte. Azzal érvelt, hogy a IV. Béla által a család őseinek adományozott Kisgölnic nevű erdőt — amelynek területén, a Vaspatak és a Gölnic folyó összefolyásánál Wagendrüsszel kialakult —, csak 1280-ban kezdték művelni, tehát IV. László halálának évében ott még sűrű erdő volt és egyetlen község sem létezett. Emellett Fekete Nagy Antal rámutatott arra is, hogy az 1358-ban kiadott oklevélben említett, Károly Róbert uralkodása alatt, a nemesi oklevelek megvizsgálásakor elvégzett megerősítés azt sugallja, mintha Wagendrüsszel lakói nemesek lettek volna. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy a település 1848-ig magánföldesúri hatalom alatt állt, és nem ismeretes egyetlen olyan nemes család sem, amely wagendrüsszeli illetőségű lett volna.

10 Fekete Nagy okfejtését támasztja alá az is, hogy Iványi Béla a Máriássy család levéltárát feldolgozó, az abból a legfontosabb okleveleket és iratokat közlő forráspublikációja említést sem tesz ezekről az oklevelekről.

11 Emellett lényeges momentum az is, hogy — mint azt alább látni fogjuk — a wagendrüsszeliek, bár a 18. század során több alkalommal is megkísérelték, kiváltságolt helyzetüket hitelesen igazolni nem tudták. Mindezek figyelembevételével elmondható, hogy a Wagendrüsszeli először említő, minden kétséget kizáróan hiteles oklevél 1315-ben kelt. A Szepesi Káptalan 1315. március 26-án kiadott oklevelének tanúsága szerint a káptalan előtt megjelent a Máriássyak egyik ősének, Batiz comesnek a fivére, János és „...Pecoldus de Guylnyz...", aki soltész volt Wagendrüsszelben („...in villa ipsorum, Vagendruczul vocata, super fluuium Guylnicz locata...").

12 János felvallást tett, melynek nyomán a káptalan átírta Batiz 1290ben, Berzétén kiadott oklevelét. Batiz abban — mint a terület földesura — meghatározta a Wagendrüsszelbe települők és Pecoldus soltész jogait. Eszerint a letelepülők húsz évi adómentességet kaptak, amelynek letelte után az adófizetés a Szepességben (,,...in prouincia Scepusiensi...") megszokott módon történt.

13 Batiz engedélyezte, hogy a település lakóinak a szászok szabadsága szerint legyen bírójuk („Iudicem sicut libertás Saxonum habita"), ugyanakkor szabad költözködési jogot és szabad egyházat kaptak, továbbá házaikat szabadon eladhatták.

14 A wagendrüsszeli bíró a bírságokból befolyt összeg harmadrészét kapta meg, míg a többi a földesurat illette. Batiz a telepítő Pecoldusnak „...duos mansos, scilicet duos fundos curiae liberos perpetuo ..", azaz két szabad telket adományozott örökös használatra.

15 1315-ben Batiz fivére, János a húsz évi adómentességen túl további négy évit biztosított a letelepülőknek, és Pecoldusnak valamint örököseinek a földesúri jövedelmek hatodrészét átengedte.

16 Wagendrüsszel ezt követően - bár a középkor során többször volt idegen kézen, végül mindig visszakerült az eredeti adományozottakhoz, és így — egészen 1844-ig a Máriássy család tulajdonában maradt.

17 I. Lajos 1344-ben kelt oklevelével bányaturzási jogot adományozott a Máriássyaknak. Az oklevél szerint a család bányavárosokat alapíthatott, a már feltárt és majdan feltárandó arany- és ezüstbányákat a királynak fizetendő bányabér lefizetése mellett szabadon műveltethette, sőt az urbura harmadrészét a család magának tarthatta meg.

18 Wagendrüsszel gyors fejlődését — kedvező földrajzi fekvése mellett — jelentősen elősegítette, hogy környékén már a 14. század közepén vasércre bukkantak, majd ennek ki196