Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - ADATTÁR - Láczay Magdolna: A megyei önkormányzat a reformkori Szabolcs megyében / 177–194. o.

A pereknek ítélet alá bocsátása — a korábbi gyakorlatot megváltoztatva — egyedül a pertárnoktól függött, aki azt saját aláírásával engedélyezte. A számvevőszék kötelességeit és a pénztárak kezelését szintén csak az 1846-os statútum részletezi. Az adót kivető küldöttség tagjai az elnök alispán a meghívott vagy önként részt venni kívánó táblabírák, a főjegyző, a tiszti ügyész, a számvevő és a 16 szolgabíró. A befolyt adót két helyre fizették, a házi- és a hadiadó pénztárába. Az adószedés, az utalványozás, a megyei költségek részletezése mutatja, hogy a rendszabályok sürgető szükséget kívántak pótolni, hisz ilyenfajta rendtartásról tudunk korábbról, a szokásjog, s a hivatalban levő tisztviselő elképzelései pótolták azt. A megye tisztviselőinek feladataira mindkét rendszabály kitér. Az 1840-es itt sem bőséges, általánosságban fogalmaz, s több olyan pont került ebbe a részbe, amelyiket 1846ban más fejezetnél bővebben fejtettek ki: pertárban az ügyek legyenek kifüggesztve, a közgyűléseken mindenki vegyen részt, befejezett ügyek kerüljenek a levéltárba stb. A szolgabírákról pedig azt írták, hogy a szabálysértések egy része hozzájuk tartozott, hogy felügyeltek a községekben a rendszabályok betartására, a zsidóság temetkezésére, anyakönyvük kezelésére és a bitang (kóbor) jószágokra. Az 1846-os statútumból kiderül, hogy milyen fontos feladatokat láttak el a szolgabírók. Először a hivatalt általában érintő ügyekre tér ki a szabályzat: járásokra osztás, központi rendeletek kihirdetése, adószedés, magtárak, katonai szállítás, utak, hidak rendben tartása, a járásukban dolgozó alkalmazottak (bábák, biztosok) felügyelete tartozott hozzájuk, valamint ezekről rendszeresen jelentést tartoztak tenni. A szabályzat következő részében olyan hatásköri megoszlást figyelhetünk meg, amely az akkoriban megjelenő irodalomból (Zsoldos Ignác, Palugyai) és más megyék rendszabásaiból is ismerős lehet. Működésüket három területre osztja, úgymint törvénykezési, közbátorsági, s közigazgatási területen kifejtett munkálatokra. A törvénykezésben való részvételükről már volt szó, legfeljebb azt emeljük ki, hogy eljárásaikról ők is vezettek nyilvántartást, felügyelnek az úriszékre, s az egyházi személyek pénzbeszedését támogatják. A közbátorságra, a rendre felügyelve bizony nem sok olyan ügyük volt, amelyhez különös végzettség szükséges. Szökött, vagy lopott marhák után nyomoztak, útleveleket adtak, vásári leveleket állítottak ki, a bitang jószágokról gondoskodtak (őrizték, s ha nem lett meg a gazdája, eladták, s befizették az árát a házi pénztárba). A szolgabírák, ha a fentiek ellen vétőkkel találkoztak, azonnal büntethettek, mégpedig — a rendiséget tükrözve — a nemeseket 12 forintra, a nem nemeseket 12 pálcaütésre ítélve. Érdekessége ennek a fejezetnek, hogy a megye helységeit is felsorolja, szám szerint 146-ot, olyan sorrendben — bár ez nincs külön jelölve —, ahogyan a járásokba tartoztak. A szolgabíráknak, mint közigazgatási személyeknek, a községekben legfontosabb munkatársaik a jegyzők voltak, akiknek segítségével a helységek kiskönyveibe bevezették a körleveleket, majd kihirdették azokat. A levelezés mellett feladatuk volt a születések, a halálozások nyilvántartása, bábák, orvosok foglalkoztatása, himlőoltások, az izraeliták elkülönítése, letelepedésük megvizsgálása (feltétele, hogy 10 éve Magyarországon lakjanak), gyerekek iskoláztatása, árvák segítése stb. Az adózás könnyítése végett rendszeresen összeírták az adó alá eső tárgyakat, birtokokat. Figyelniök kellett az úrbéres telkek összeírására, az adó beszedésre is. 191