Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Gyáni Gábor: Szeghalom. Történelmi, néprajzi és földrajzi tanulmányok. Szeghalom, 1979. / 509–513. o.

A tárgy azonossága ellenére a kötet tanulmányait így vajmi kevés fűzi egybe. A földrajzos, a történész, a néprajzos egyaránt igyekszik lehetőleg nem átlépni saját vélt illetékességi körén. S ez már kissé a szerkesztői koncepció kérdése is. Szerencsésebbnek tűnt volna, ha a kötet tartalmi csomópontjait az interdiszciplináris megközelítés nyújtotta lehetőségekkel nagyobb összhangban határolják körül. A különböző tudományok művelőinek egyik ilyen lehetséges együttműködési terepe a gazdaság- és társadalomtörténet, melynek sokoldalú feltárása a kötetben képviselt tudományszakok mindegyikére komoly feladatot róhatna. így azonban csak sajnálhatjuk, hogy az egyébként többnyire igen színvonalas néprajzi tanulmányokra egyedül hárul a gazdaság- és társadalomtörténet megjelenítése, miután a történész szerzők nem merészkednek túl a politikai eseménytörténet leírásán. A kötet egésze kapcsán szólni kell még röviden a szerzőgárda összetételéről is. A kötet zömmel hivatásos kutatókat sorakoztat föl, de mellettük helyet kaptak a helyi öntevékeny kutatók is. Ebben az a feltétlenül helyes szándék jut kifejezésre, hogy közelebb hozzák egymáshoz a tudomány hivatásos és amatőr művelőit. így biztosítható, hogy a helytörténet és helyismeret ne váljék szűkebb tudományos belüggyé, de engedjen teret a spontán tudományos érdeklődés számára is. Haszna pedig az lehet, hogy ösztönzően hat az amatőr kutatók szakmai igényességére. S ez nem utolsó szempont, melyre a szegvári kötet némely helytörténeti írásának a kötet egészéhez képest alacsony színvonala is figyelmeztet. Vegyük most már közelebbről is szemügyre az egyes tanulmányokat. Giricz Béla „Szeghalom természeti földrajza" címen alapos betekintéssel szolgál a község földtani és éghajlati viszonyaiba, valamint a Szeghalom és környéke, a Kis-Sárrét életében a közelmúltig olyannyira kulcsfontosságú vízrajzi kérdésekbe. Ecsedy István „Ujkőkori falvak Szeghalom környékén" című, nagyszámú illusztrációs képanyaggal ellátott tanulmánya a Körös kultúra átfogó bemutatására vállalkozik. A szerző nem korlátozza magát pusztán a leletanyag leltárszerű számbavételére, hanem megkísérli rekonstruálni ennek a neolit-kori közösségnek az életmódját, a települési és kulturális-tudati viszonyait. Móricz Béla „A Nadányiak" címmel a község forrásszűke miatt nehezen megközelíthető középkori birtoklástörténetéhez nyújt adalékokat a 17. században szeghalmi birtokos Nadányi család genealógiai bemutatásával. A község történetének bővebben dokumentált korszaka majd a 18. századdal vette kezdetét. Molnár Ambrus „Szeghalom újjáéledése a török hódoltság után" című színvonalas, sok levéltári forrást hasznosító, számosat egy az egyben le is közlő demográfiai tanulmányban a 17. században elnéptelenedett, pusztává vált Szeghalom 18. századi betelepedését kíséri nyomon. Igen érdekesek a tanulmány azon részei, ahol a szerző néhány ekkor beköltöző család több évtizedet is átfogó vándorlási útvonalára derít fényt. Miklya Jenő „Szeghalom történeti mondái" címmel döntően a településtörténetre utaló népi emlékezet gazdag anyagából merít. A folklór eszközeivel igazolja Molnár Ambrus fenti tanulmányában olvasható ama feltételezésnek a helyességét, hogy Szeghalom török hódoltság alatti és utáni népességtörténetáben bizonyos fokú kontinuitással is számolhatunk. 510