Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Gyáni Gábor: Szeghalom. Történelmi, néprajzi és földrajzi tanulmányok. Szeghalom, 1979. / 509–513. o.

Jároli József „Az 1848-49-i forradalom és szabadságharc Szeghalmon" c. írása a főbb problémakörök világos tagolásával és rendszerezett áttekintésével tűnik ki. Az első három fejezet a legelőelkülönözés kirobbantotta elégedeti-ínség, a helyben a hatalmi folytonosságot képviselő bíróval szembeni éles tömeghangulat és a jegyzőválasztás körül fellángolt érdekösszeütközések bemutatásán keresztül világít rá arra a társadalmi-poütikai erjesztő hatásra, amelyet a forradalom a községre gyakorolt. A szerző emellett számbaveszi, hogy a katonaállítás, a hadiszállítás, a seregek élelmezése, a menekültek és a hadifoglyok elszállásolása, az eltartásukban való részvétel formájában a szabadságharc, melynek ügyét a magukénak érezték, milyen óriási terheket rótt a község lakosaira. Amíg Jároli tanulmánya elsősorban levéltári forrásokon alapul, addig Bereczki Imre „A jobbágyvilág és 1848-49 emléke a szeghalmi néphagyományban" c. írása szinte kizárólag szóbeli megnyilatkozásokat használ forrás gyanánt. A szerző több évtizedes gyűjtési anyagát dolgozza fel tanulmányában, amely az ígéretes téma ellenére több okból is csalódást kelt. Zavaróan hat többek között a szerző meglehetősen avitt történelemszemlélete, amely az ilyen és ehhez hasonló megfogalmazásokból tűnik ki: „Jókai állítása szerint a földművelő nép nagy tömegei előtt ismeretlen fogalom volt e szó: haza. Ez a látszat (!) csak a nép józanságát mutatja, melynélfogva bizalmatlan volt minden beugrató törekvéssel szemben." Ennél is problematikusabb, hogy Bereczki nincs birtokában azoknak a termékeny szempontoknak, amelyek alkalmasak lehetnének a paraszti történelmi tudat igényes elemzésére. Csak és kizárólag ebből ered, hogy a bőséggel idézett századunkbeli paraszti történeti tudatfoszlányok társadalmilag teljesen differenciálatlanul kerülnek bemutatásra. De az is, hogy bennük a szerző mindenekelőtt a tárgyi tudást, nem pedig az ennél lényegesebb általános tudatszintet, a szubhistorikus világnézetet és világképet tekinti felfejtésre érdemesnek. Szabó Ferenc „Szeghalom a két forradalomban 1918—1919" c. tanulmánya nagyon meggyőzően érzékelteti, hogy a község korábbi viszonylagos elszigeteltsége, gazdaság- és társadalomszerkezeti hátramaradottsága milyen fokig volt képes fékezni a háború utáni politikai radikalizálódás helyi folyamatát. Szabó írása és számos újabban publikált helytörténeti dolgozat mind arra figyelmeztetnek, hogy a két forradalom története nem intézhető el Budapest és legföljebb a nagyobb vidéki városok forradalmak alatti eseményeinek a bemutatásával. A nem sémákban gondolkodó 1918—19-es helytörténetírás többet tehet ennek az időszaknak a történetére vonatkozó ismereteink puszta mennyiségi szaporításánál. Valójában az lenne a feladata, s Szabó tanulmánya ebbe az irányba mutat, hogy feltárja a helyi politikai viszonyok meghatározóinak és mozgásterének az országostól nemegyszer elütő sajátos minőségét. Kissé hosszabban foglalkoznék Vígh Károly „Tildy Zoltán életútja (1889—1961)" c. politikai életrajzával. A tanulmány e kötetben történő szerepeltetésének az az apropója, hogy Tildy több mint egy évtizeden át volt Szeghalmon lelkész, sőt a szeghalmi választókerület rövid időre még parlamenti képviselőjének is megválasztotta. A tanulmány ténylegesen az első történésztől származó Tildy életrajz. A mintegy 90 oldalas pályaképben a szerző aligha törekedhetett többre az életút vázlatos megrajzolásánál, ennek viszont jól megfelelt. Vígh tanulmánya kétségkívül kündulópontul 511