Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Bariska István: Somogy megye múltjából. 1979. Kaposvár, 1979. / 503–507. o.

A szerző az általa eddig publikált oktatástörténeti munkák közül ezúttal korban talán szűkebb periódust tekintett át, de itt alkalmazott legtöbb szempontot a néptanoda és középtanoda történetének elemzésében és összegzésében. Az abszolutizmus kora katonai és polgári, birodalmi és hazai kormányzattörténetének és ennek főbb következményei vizsgálatát éppoly fontos szempontnak tekintette, mint a munka eredményeinek alátámasztását a történetstatisztika eszközeivel. A győri tankerületi főigazgatóság területén levő intézmények átfogó intézménytörténeti háttere éppúgy kirajzolódik, mint a somogyi járások népoktatási intézményhálózata. A „kényszerítő iskolapolitika" reális megítélése és a felekezeti szempontok figyelembevétele alapján mértéktartó kép rajzolódik ki. Az iskola és a polgárosodás programjának, az Entwurf korszerű értelmezésének, intézményhálózatának, tantárgyelemzésének és ismételt történeti statisztikai háttérelemzésének elfogulatlan, szakavatott vizsgálója Kanyar József, akinek külön érdeme, hogy nemcsak a birodalmi centralizációs törekvéseket vette észre a korszak fejlődésében, hanem a lehetőséget is az Eötvös-féle program felé közeledéshez. A verbális elemzést 16 nagyobb és 4 kisebb táblázat, a Vörös László-féle 1830-as somogyi térkép remekbe sikerült melléklete, valamint 4 képmelléklet egészíti ki. Ezt a nagy ívű értekezést két művelődés, ül. irodalomtörténeti publikáció fogja közre. Péterffy Ida tanulmánya Kazinczy János (1753—1825) somogyi prédikátor könyvtáráról, valamint Laczkó András publikációja Roboz István (1828-1919) somogyi irodalmárról és publicistáról. Péterffy nemcsak a könyvtárismertetést végezte el erről a kétségtelenül európai horizontú, művelt prédikátorról, hanem a körülményekhez képest teljes pályaképet is rajzolt a bibliotéka mögé. Tudjuk, hogy készülőben van egy gyűjteményes kötet a magyarországi reneszánsz könyvtárakról, amelynek végső célja igazolni azt, hogy a műveltség terjesztői korabeli apostolai nem maradtak el tájékozottságban európai társaiktól. Kazinczy prédikátor működése jóllehet már a felvilágosodás korszakára esik, Péterffynek nemcsak azt sikerült meggyőzően igazolni, hogy ez a korszak még a tolerancia rendelettel együtt is nehezebb sorsot szánt apostolainak, hanem azt is, hogy egyáltalán mennyivel keményebbet az átlagos európainál. Hasonló pályakép ilyen közvetett, könyvtártörténeti vizsgálódás segítségével rendkívül nagy szolgálatot tehet a kor szellemi forrásvidékeinek feltárásához. A dolgozatot Kazinczy János könyvtára lajstomáról készült fotó egészíti ki. Laczkó András Petőfi és Jókai pápai iskolatársának, a somogyi irodalmár és publicista Roboz Istvánnak életútját és működését választotta dolgozata tárgyául. Óvatosan csak vázlatnak minősítette. Ha meggondoljuk, hogy csak szerkesztői működése fél évszázadot fog át az általa alapított „Somogy"-nál, továbbá, ha arra a valóban nagy nevek (Petőfi, Jókai, Berzsenyi, Kiss József) fémjelezte eszmei és személyes kapcsolatok tisztázása és értékelése felől nézzük a vállalkozást, akkor megértjük a szerzői tartózkodást. Roboz pályakezdéséről, szerkesztői magatartásáról, egy nagy hatású vers szerzősségének vitájáról, Petőfi és Jókai, Kiss József és Berzsenyi eszmeiségét szerkesztőként vagy irodalomszervezőként vállaló igazi és álszerepeiről, a lírikus Robozról és a somogyi közvéleményt végül is tartósan befolyásolni tudó szerkesztő működéséről szólva Laczkó rendkívül érdekes problematikát vetett fel. Hiszen messzemenően igaza van akkor, amikor a 505