Levéltári Szemle, 30. (1980)
Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.
rendelkezései és az országgyűlés vallásügyi végzései ellen. Tizenhárom pontban foglalta össze tanácsait. Fő célja a református gyülekezeti kegyesség megerősítése. Evégre előkészítette az egyházi kánonok és a református liturgia iőformját, melyet 1733-ban a „Canones ecclesiastici" és „Liturgia ecclesiastici" kiadása révén meg is valósított. 72 Javaslatot tett imakönyv kiadására. Megszervezte a superintendens szükségeire szolgáló költségek közös teherhordozását. Lelkészek felé gyakorolta az egyházfegyelmet. Felhívta a figyelmet az üldözés miatt fenyegetett seniorok támogatására. Ellenállást szervezett a „cuius regio, eius religio" elvét gyakorló földesúri, városi és vármegyei hatalmasságok ellen. A jobbágy-gyülekezetek védelmét legfontosabb teendői közé sorolta. Az erdélyiekkel egyetértett a Psalterium és az Impressum megmaradásában, mellyel az éneklés és énekeskönyv ügyére hangsúlyt tett. Előírta a betegek látogatását, ehhez liturgiái elveket szerkesztett. Rámutatott — a dekretális esküvel szemben — a református eskü-formula megtartásának fontosságára, és rendelkezett az ordináció formájáról is. Körlevelének 6. pontja említésre méltó, mert egyháztörténetünkben kevésbé ismert tényt világosít meg. Belőle az derül ki, hogy Magyarországon a katolikus klérus tiltotta el a református lelkészek keresztviselési jogát. Elrendeli ui., hogyha az „üdő engedi, hacsak keresztet is a seniorok imponálhassanak ott az hol lehet." Körlevele utolsó pontja hangsúlyozza, hogy „reformáció csak abban lészen, hogy a régiségek, mik in usu nincsennek kihagyassanak." Ráday Pál bizakodása Ráday Pál szívósságára jellemző, hogy a Helytartótanács magatartása, az országgyűlésen elszenvedett protestáns kudarc ellenére Szentgyörgyi Sámuel országgyűlési prédikátor lehangoló levelének hatása alatt bár szorongva írta: „kevés remény van az orvoslásra" és elkésett minden lépés, de vallásügyi harcában nem hátrált meg. Megismételte a közös protestáns értekezlet megtartására tett javaslatát. Helyre szerette volna állítani az evangélikusok és reformátusok között az egyetértést és felszámolni a meglevő nézeteltéréseket. Még mindig bizakodott a királyban. Remélte megértését. Rámutatott arra, hogy a katolikusok nem hajlandók várni a vallásügyi iratok legfelsőbb szintű „miniszterialis conferencia" előtti felülvizsgálására és a királytól függetlenül, önhatalmú bíráskodásra vetemednek. Protestáns részről célszerűbbnek tartotta, ha együttesen a soproni országgyűlés határaihoz ragaszkodnak. Országszerte biztatást küldött a protestánsokhoz, s kérte, hogy ahol erőtlenebbek, ott se engedjék magukat megfélemlíteni. Minden „ius dominorum terrestrium" ürügyén kezdeményezett hatalmaskodást - akár publice, akár privátim történne — utasítsanak, vissza, mert a vallás feletti döntést a király magának tartotta fenn. 1730. januárjában újraszervezte a „körrespondentia" feloszlóban levő hálózatát. Információt kért a kerületek területi és személyi beosztásáról. A Tiszántúlra nemcsak Bárányi Mihálynak, hanem Zoványi György püspöknek is írt. 73 Későn ébredt rá, hogy Zoványi püspök befolyásos személyét nem hagyhatja figyelmen kívül Zoványi ezt a közeledést örömmel fogadta, és Rádaynak az javasolta, hogy Wesselényi István erdélyi patronussal is teremtsen kapcsolatot Bárányi Mihályon keresztül. Ez Erdély, Tiszántúl és Tiszáninnen egységes álláspontjának közös kifejtése érdekében időszerű, helyénvaló propozíció volt, de Ráday nem élt vele. 74 453
