Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

Amikor 1715. február 22-én a királyi udvarból érkező és országgyűlési tárgyalásra kerülő „decretalis propositio" ellenreformációs indítványára a király gyors határozatot kért a „nemes statustól", az kihívás volt a köznemesség protestáns szárnya felé. Debrecent és a Tiszántúlt érzékenyen érintette. A decretalis eskü ui. a helyi önkormányzati szervekben jelentős befolyást gyakorló protestáns köznemesség és városi magistratusok háttérbe szorítására volt hivatva.

37 Nevezetesen az indítvány a hivatalokban levő protestáns tisztviselőktől is Istenen kívül Máriát és a szenteket magába foglaló eskü kötelezővé tételét javasolta. Tiszántúli beyezetésének beláthatatlan követkeményei lehettek volna. A többségben levő református tisztviselő karnak kiiktatásával a közigazgatás megbénulását idézte volna elő. A királyi pro.pozíció előterjesztése után a protestáns követek haladéktalan cselekvése indokolt volt s meghallgatásra számítottak. 1715. február 24-én megbeszélésre gyűltek össze az oratóriumban, s abban egyeztek meg, hogy írásban terjesztik tiltakozásukat a király elé. Ezen az oratóriumi gyűlésen nyert megbízást Ráday Pál a felterjesztés megfogalmazására és sérelmeik előterjesztésére. Naplójából tudunk következtetni e megbízatásra, mert február 26-án már hozzáfogott a „religio dolgának" tanulmányozásához.

38 Azt kívánta kimutatni — mint írja —, hogy az országgyűlés elé kerülő „mely articulusok ellenkeznek a soproni articulusokkal". Egyetemes felügyelői vagy főgondnoki hivatal létrehozásáról s e tisztre megválasztásáról nem ír. Egyetemes megbízatására utaló eseménysorozatba egy hónap múlva kapcsolódott be Debrecen várost újra megszégyenítő klerikális támadás. Komáromi György 1715. március 24-i tiltakozása után, március 26-án a nádor újra hívatta Rádayt. Arra kérte, hogy az országgyűlésen ne szólaljon fel. E kihallgatásról - mely egy „comissarius" jelenlétében folyt - azt jegyezte fel, hogy „bőven megfelelt".

39 Március 29-én - a figyelmeztetés ellenére — Debrecen város védelmében — a fentebb említett felszólalásában — amikor megvédte Komáromi György által képviselt debreceni ügyet — a királyi legfelsőbb „juris dictio"-jára hivatkozott. A „nemesi szabadság szerint jelenlevő evangélikus status nevében" a tiszántúli rendek támogatásával nyilvánosan jelentette be egyetemes képviselettel való megbízatását. így jött létre a Tiszántúl és Ráday Pál első jelentős jogi kapcsolata, mely feloldotta a tiszántúliak elzárkózását. Ebből azonban csak az „evangélikus status" — azaz az ágostai hitvallású evangélikusok és a helvét hitvallású evangélikusok, illetve az evangélikusoktól és a reformátusoktól nyert egyetemes megbízatása derült ki. A „religionaria-oeconomico-politico-juridico-militari-systemeabeli comissio": a „vallásügyi-gazdasági-politikai-törvénykezési és katonai ügyekkel foglalkozó bizottmány" tagjává — a rendek részéről való — megválasztásával Ráday Pál biztonsága megerősödött és egyetemes protestáns egyházi missziója hivatalos államjogi — de nem egyházjogi — állapotba került. Ráday magát azonban ezután sem nevezte egyetemes református főgondnoknak. A Tiszántúllal sem közvetlenül, hanem Vay László és Mikházy Györgyön keresztül érintkezett, őket 1720. szeptemberében is „deputátus társaknak" nevezte.

40 Ráday tudott az ágostai hitvallású evangélikusok által a rózsahegyi zsinaton létesített egyetemes felügyelői tisztről, de mivel a Tiszántúl hasonló tisztség bevezetését nem tartotta időszerűnek és egyházjogilag megalapozottnak, ezt Ráday tiszteletben tartotta. 446