Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

arra, hogy a református egyház részéről a királyi felség előtt személyesen megjelenjen és a király előtt küldöttként hódoljon. Lampe tudta, hogy Ráday Pál az egyetemes reformátusság szószólója volt a királynál, de református egyetemes főgondnoki tisztének egyházjogi kimondása ismeretlen volt előtte (az evangélikusok rózsahegyi zsinatának döntéséről tudhatott). Magyarországon Ráday Pál halála után Sinai Miklós debreceni professzor foglalkozott Ráday Pál egyetemes főgondnokságának kérdésével. 1797. április 28-án a Ráday Pál és Zoványi György tiszántúli püspök levélváltásának másolásakor Ráday Pál munkásságáról kitüntető módon írt, de egyetemes főgondnoki tisztének létezése ellen tiltakozott.

29 E kéziratát id. Révész Imre 1856-ban a Sinai-per irataiból idézte: „Hogy a bodrogkereszttúri zsinat tartásának oka az lett volna, hogy Ráday Pál egyetemes főkurátor halálával tetemes zavarok támadtak az egyházban: az teljességgel nem áll, mert Ráday Pál soha sem nevezte magát egyetemes főkurátornak, sem más annak nem tartotta, hanem csak mint buzgó és bölcs református ember mozdította elő az államhatalomnál a prot.egyház ügyeit. Azt sem lehet kimutatni, hogy Ráday Pál halála, mely 1733. máj. 20-án történt s a bodrogkeresztúri gyűlés között miféle nagy zavarok keletkezhettek — egyébiránt itt a papok jogai elnyomása volt itt a cél." Id. Révész Imre kétségbe vonta Ráday Pálnak egyetemes egyházi főgondnokságát, és Sinaira hivatkozva írta: „Nem igaz, hogy az egyházkerületek a bodrogkeresztúri zsinat végzését örömmel fogadták" (az egyetemes főgondnoki, egyházkerületi főgondnoki és az egyházmegyei gondnoki tiszt bevezetését). Az 1735—36. évi egyházi gyűlések ugyanis ellenkező állásponton vannak. Szentgyörgyi Sámuel (tiszáninneni) egyetért Zoványi Györggyel (tiszántúli püspökkel), nem pártolta a zsinat végzését. A dunamelléki kerületben Kenessey István lett volna főkurátor, de ő nem élt e címmel és hatalommal. Nevét soha nem írta alá az általa tett alapítványoknak mint főgondnok. A felette tartott halotti beszéd sem emlékezik meg róla így. Major Kocsi János élt egyedül a törvényes jogokkal. A dunántúli kerületben Gyürki Istvánt csak az 1740. évi körösi gyűlés ismeri el főkurátornak, de azzal a kikötéssel, hogy a superintendensi jogok épségben tartandók. A tiszai kerületben Patai Sámuel főkurátor mindent elkövetett ugyan hatalmának gyakorlására, de tehetetlenül, mert Zoványi nem engedett neki. A két tiszai kerületből 1737. augusztusában tartott vásárkor 7—8 tagú vegyes küldöttség foglalkozott a főgondnoki tiszt kérdésével, de a Tiszántúlról Zoványi György püspök halála után 9 évig nem jelentek meg lelkésziek a világi rend által tartott gyűlésen. A tiszántúli egyházkerületben a legelső nyomot a főkurátori tiszt gyakorlására Sinai 1783-ban fedezte fel, amikor is Domokos Lajos debreceni assessor igyekezett magának a főkurátori tisztet biztosítani. Sinai álláspontja valójában a magyar egyházigazgatásnak episzkopálisz rendszerét támogatta, de az egyetemes főgondnoki tisztet illető adatai megalapozottak. Makláry Pap Lajos 1863-ban a Sárospataki Füzetekben közzétett jegyzőkönyv alapján próbálkozott Ráday Pál egyetemes főgondnoki tisztét igazolni. Publikációjában közzétette az 1734. november 5-én tartott bodrogkeresztúri gyűlés jegyzőkönyvét, de nem emelte ki, hogy ezt a gyűlést a magyarországi református világi urak tartották az egyházkerület püspökei, esperesei és lelkészei megkérdezése nélkül. A várható ellenállásra tekintettel — „kivételesen" — a bodrogkeresztúri konvent maga nevezte ki az újonnan 444