Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

Ráday Pál és a tiszántúli reformátusok közti kapcsolatot azonban nem lehet rövid és összefoglaló megállapításokra korlátozni, mert csak részleteiben tárul fel előttünk Ráday sokrétű irányító szerepe és hatása. Az országgyűlési tárgyalások idején — 1712—15 között — a klerikális rendi taktika, az udvar hatalmi politikájához kapcsolódva, Ráday Pál semlegesítésére törekedett. Titkos kurucszervezkedéssel vádolta meg az „egymás közt rendezett collecták" miatt. Különösen a tiszántúliakkal történő kapcsolatteremtései alatt: 1712-ben Bárányi Mihály debreceni szenátorral való tárgyalása, 1714-ben a szatmári követtel történő megbeszélése folytán a földesúri biitokszerzési praktikákról szerzett értesülése, majd azt követően Debrecen várost ért sérelem elleni felháborodása és Komáromi C. György debreceni követtel történt egyetértése miatt támadták.

20 De semlegesítése ekkor még nem sikerült. Az események Ráday magatartását harcra edzették. Sajnos, a király és az udvar kétszínű politikáját nem ismerte fel, ezért kényszerű helyzetében ő is, mint a protestáns vallásügy, a királyi kegyelem függvényévé vált. E periódusban a tiszántúliak Ráday iránti bizalmatlansága több összetevőből eredt. A tiszántúliak nem bíztak abban, hogy a szatmári békét előkészítő tanácskozásokon részt vevő, Eleonóra császárnő jóindulatát élvező, az udvarnak hűségesküt tett Ráday — aki a szabadságharc alatt eredményesen támogatta vallásügyi harcukat — az országgyűlési események után ezt a vallásügyi harcot sikerrel tudja képviselni. Összehasonlításul kínálkozott Károlyi Sándor gróf hírhedtté vált — földesúri birtokszerzés és gazdasági érdek ürügyével történő — kíméletlensége, mely Szatmárban, Hevesben, Szabolcsban sok református gyülekezet életét megnyomorította erőszakos telepítéseivel.

21 Ráday ezt a bizalmatlanságot csak időszakosan tudta eloszlatni. Ráday Pál puritán kegyességű szellemi nagyságát az mutatja, hogy ennek ellenére nyílt őszinteséggel a tiszántúliak vallássérelmei orvoslásáért is síkraszállt az 1712—15. évi országgyűlésen a Debrecen várost ért sérelem elhárítása érdekében. Ezen országgyűlési felszólalásáról naplójában részletes feljegyzéseket készített.

22 A debreceni eseményekben Ráday a kedvező alkalmat ismerte fel követ társainak a vallásszabadság érdekében való megnyerésére, s az országgyűlési szünetben tett határozott véleménynyilvánítására felfigyeltek, és az ellenreformációs telítettségű rendek között is elbizonytalanodást okoztak. Emiatt a nádor — a debreceni ügy első tárgyalása utáni nap, 1714. november 15-én kora reggel a még ágyban levő Rádayt magához hívatta, s rá akarta beszélni, hogy Jegyen pápistává". Rádayt az eset nem tántorította meg, hanem inkább megerősítette kezdettől felismert református vallásos meggyőződésében, ahhoz élete végéig tartó tántoríthatatlan ragaszkodásában és a szabad vallásgyakorlat jogi elismertetésééit folytatott harcában. Erre mutat az 1715. március 14—29-e közt az országgyűlésen tanúsított magatartása.

23 Debrecen város nevében ugyanis Komáromi György hiába tiltakozott a ferences plébános erőszakos beköltöztetése ellen és, március 24-én sérelmüknek királyi döntésért történő felterjesztésére is eredménytelenül kérte a rendeket. A többségben levő katolikusok szívósan ragaszkodtak álláspontjukhoz. Nem voltak hajlandók Debrecennek a királyi városi privilégiumát jóváhagyni addig,

24 míg városukba a katolikus plébánost be nem bocsátják. A több napon át tartó vitában március 29-én Ráday Pál felszólalt a debreceniek érdekében. Alapos jogi felkészültséggel hivatko442