Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

rendek katolikus szárnyának ellenreformációs vádjaival — a kurucok forradalmi erejétől megfélemlítetten és annak letörése érdekében — 1714. április 28-án megjelent királyi pátens a Rákóczi-féle „átkozott mozgalom" idején történt minden egyházi változást és változtatást érvénytelenített. A király „lelkének erős megbotránkozásával" kifogásolta a protestánsok törvényellenes egyházi buzgalmát, megszigorította az artikuláris helyek vallásgyakorlatával ellenkező protestáns visszaélésekkel kapcsolatos eljárásokat, letiltotta a lelkészek, tanítók szaporítását, a nem artikuláris helyeken történő istentiszteletet és lelkigondozást. Az országgyűlés alatt növekvő protestáns sérelmek vitáinak lecsendesítése céljából a — Ráday Pállal vitatkozó — kalocsai érsekkel királyi leirat tudatta ugyan, hogy a bevett vallások szabadságjogaira vonatkozó soproni és pozsonyi törvénycikkeket fenn akarja tartani,

19 és a földesúri jogtalanságokat és visszaéléséket megtiltja, de valójában az 1715. évi 30. és 31. te. életbeléptetésével végleg kivette a vallásügy tárgyalását az országgyűlés hatásköréből. A protestáns egyházak közjogi helyzetének a magyar törvényhozás legfelsőbb fórumáról — némi alkotmányos színezettel — történő kiiktatásával a protestánsok iránti vallástürelem a királyi kegyelem önkényének lett kiszolgáltatva. Ráday Pál és tiszántúli kapcsolatai Ráday Pálnak a Tiszántúllal vak' kapcsolatteremtését két irányból ható tényezők határozták meg. Egyik felől királyi kegyvesztés fenyegette és a klerikális rendi politika támadta. Másfelől a tiszántúliak bizalmatlansága keserítette. E kettős szorításban folyó küzdelmének 3 periódusa alatt a tiszántúliakkal való kapcsolata vallásügyi harcának mindig függvénye volt. Röviden összefoglalva azt jelenti ez, hogy 1711—15 között a vallásszabadságért folyó fáradozását az országgyűlés törvényhozó igazságosságára építette, s ezzel a tiszántúliak támogatását kívánta szolgálni. 1716 és 1731. március 21-e közötti időszakban a Mixía Religionaria Commissio-i küldetésével járó sokrétű munkát végezte. A király megértésére, a felekezetek közötti kölcsönös engedményekkel járó vallásügyi törvény kiadására számított, melyben — a Vallásügyi Bizottság elé tárt első beadvánnyal - Rádayt a Tiszántúl is támogatta. Azonban — a Bizottság munkájában támadt felekezeti ellentétek között és az azt követő 1728-29-i országgyűlés teremtette bizonytalan vallásügyi helyzetben — a Helytartótanács protestánsüldöző tevékenységével szemben eredménytelenül harcolt. Sem a miniszteriális konferenciát, sem a királyt nem sikerült meggyőzni a protestánsok igazáról. Ez időszakban Ráday a tiszántúli református világi urakkal tartott kapcsolatot, s az egyházi vezető férfiakat, főleg Zoványi György püspököt és véleményét figyelmen kívül hagyta. Emiatt a tiszántúliak támogatása ingadozott. Ráday erre csak akkor döbbent rá — elkésve —, amikor 1731. március 21-én az I. Carolina Resolutio megjelent. E királyi rendelet sérelmes intézkedése ellen vívott harcában Zoványi György püspököt nem mellőzhette. Meg kellett őt nyernie ahhoz, hogy egységesen léphessen fel a protestánsok érdekében. 1733. május 20-án bekövetkezett halála miatt Zoványi püspök és a tiszántúliak támogatásával sem sikerült a gyászos következményű királyi resolutioval szemben a protestánsok korábbi törvényes jogainak visszaszerzése. Egyedül a tiszántúli egyházkerület kétfelé osztásának tervét akadályozhatta meg, amely inkább Zoványi György püspök hajthatatlanságán és szívósságán múlott. 441