Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - ADATTÁR - Kormos László: Ráday Pál és a tiszántúliak / 437–461. o.

szumot kötve summás taxa fizetéssel váltották meg jobbágyi terheiket, s így félig-meddig szabadok maradhattak. A Tiszántúlon az ellenreformációval folytatott harc a telepítések során a földesúri hatalommal való összeütközés síkjára tevődött, mert a földesúri türelmetlenség szembetalálta magát a refomátus falvak „kommunitásaival", szabad paraszti vagy városi polgárok közösségeivel és az őket támogató református egyházi vezetőkkel és lelkészekkel. Az uralkodó osztály rekatolizációs törekvésének országos indokait és módszereit e tiszántúli birtokpolitikai háttér ismeretében reálisabban lehet értékelni (templomfoglalások, dekretalis eskü, rk. ünnepek megtartása, gyűlési tilalom, püspökválasztás megtiltása, kerületi rendezés stb.; birtokpolitikai hidegháborús hadviselés is volt). A földesúri jogok visszaszerzésére és gyakorlására — a tiszántúli refomátusok ellenállása ismeretében — a klérussal való szövetkezés az uralkodó rendek számára előnyösebbnek ígérkezett. A szatmári békekötés előtt még a protestánsokat támogató — s ezzel az ország függetlenségét védő — országgyűlési engedékenység már az 1712—15 évi országgyűlésen megváltozott. Az uralkodó osztály feudális jogainak biztosítása érdekében vívott politikai és birtokjogi harcát vallássérelmi síkra terelte, s a római katolikus vallás államvallássá nyilvánításán munkálkodott.

17 A protestánsok által kivívott vallásügyi jogok megsemmisítésének célkitűzésével a protestáns sérelmekkel sz* > ibe a katolikus sérelmeket állította. A protestáns instanciákat katolikus felterjesztésekkel ellensúlyozta. Hatalmi szövetkezésekkel mindent elkövetett, hogy az 1712—15., majd az 1722-23. és az 1728—29. évi pozsonyi országgyűlések alatt a protestánsokat következetesen a perifériára szorítsa. Ezzel valójában az országgyűlés függetlenségi politikáját feladta, s a bécsi udvar politikai céljainak eszközévé lett. Ráday Pál helyzetét elsősorban az nehezítette, hogy nem tudott a tiszántúli reformátusok társadalmi erejére építeni. Vallásügyi harcának kimenetelét ugyanis a bécsi udvar kétszínű politikai taktikája terhelte meg, mely a Tiszántúlon bizalmatlansági légkört teremtett körülötte. A bécsi udvar kétszínű valláspolitikája A vallásügyi küzdelem első fázisában az uralkodóház politikai befolyása érvényesítése érdekében — az erőviszonyoknak még bizonytalan alakulása miatt — kétszínű valláspolitikát folytatott. A szatmári békekötés után Ráday Pál megnyerésével, a sérelmes vallásügyek elintézésének ígéretével toleránsnak mutatkozott. Ezzel a protestánsok elégedetlenségét sikerült megfékezni. Célkitűzése a katolikus és protestáns erők megosztása volt. Mindkét felet vallási ígéretekkel biztatta. A protestánsoknak - több főuruk, köztük az evangélikus Hellenbach Gottfried János és a refomátus Ráday Pál „hűségesküje jutalmaként" — a szatmári békekötés vallásügyi cikkének nagylelkű dokumentálására 1711. szeptember 28-án kiadta a szabad vallásgyakorlátról szóló rendeletét, mely a tiszántúliaknak is engedélyezte a templomok, parókiák, a Kollégium és az iskolák, valamint beneficiumaik szabad használatát.

18 A katolikus rendek megnyerése érdekében viszont az 1712. évi koronázási oklevélből kihagyta a protestáns vallásszabadság elismerését. Az országgyűlés alatt Ráday Pál és Bárányi Mihály debreceni szenátor, országgyűlési küldöttek kérésére a reformátusok engedélyt kaptak az udvartól az istentiszteletek tartására, de a 440