Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Szántó György Tibor: Hangarchíválás és tudománytörténet / 425–428. o.

sokat, előadásokat, amelyekről hangfelvétel készítése feltétlenül célszerűnek és hasznosnak látszik. Az előadótermekbe el nem jutó — például vidéki — érdeklődők tájékoztatásának a magnetofonszalag jelenti a hiánytalan információ talán egyetlen csatornáját. A Levéltár az Akadémia Sajtótitkárságától magkapja a heti „eseménynaptárakat", így értesül a következő hét tudományos programjáról. A Rádió- és Televízióújság pedig informál arról, ha valamelyik program tematikailag számot tarthat a kutatók érdeklődésére. Hogyan folyik a hangarchiválási tevékenység az Akadémia Levéltárában? A munkafolyamat nem az anyag felvételével, hanem a felvétel körülményeinek, feltételeinek megszervezésével kezdődik. A hangszalagon rögzíteni kívánt eseményre gyakran a hivatalos munkaidőn túl, és nem feltétlenül az Akadémia valamelyik —hangfelvétel-készítés szempontjából kedvező —helyiségében kerül sor. Ilyenkor is biztosítanunk kell a technikai feltételek megteremtését. Amikor a magnetofon-készülékek felvételre készek, a Levéltár munkatársa felkéri az adott ülést levezető elnököt (titkárt), hogy intézkedjen: minden hozzászóló a mikrofonba beszéljen, ismertesse nevét, tudományos fokozatát, esetleg egyéb, személye későbbi azonosítása szempontjából fontosnak ítélt adatokat. Ezeket a Levéltár képviselője egyidejűleg írásban is rögzíti. Technikusi képzettségű munkatársunk egy-egy felszólalás elején-végén feljegyzi az adott felszólalás fordulatszámait, és hozzávetőleges pontossággal megméri az eltelt időt is. A felvétel során az általa készített írásos feljegyzések külön felvételi naplóba kerülnek át. A végleges archiválási munkára már a Levéltárban kerül sor. Fejhallgatót használva a technikus kolléga visszahallgatja a felvételt, és pontosítja a mért időpontokat, fordulatszámokat; a hozzászólás tárgyát és előadóját pedig bejegyzi a felvételi naplóba. Ha a kutató csak a felvételi naplókat lapozná végig, akkor is tájékozódhatna, hogy milyen anyagok közül érdemes válogatnia. Ezen túlmenően azonban minden felvételről — két külön szempont alapján is — nyilvántartás készül. Ez utóbbi kialakítása a hangszalagon szereplők neve és felszólalásuk tárgya alapján történik. Mindez jelentősen megkönnyíti a hangszalagban való gyors tájékozódást és a kutatáshoz szükséges információs adatok megszerzését. Amennyiben az adott eseményről előzőleg nem készült írásos anyag, a hangarchiválás befejező epizódja a felvételnek magnetofonnal összekapcsolt írógéppel történő lejegyzése. Ezzel a felvétel archiválási munkálatai a Levéltár részéről befejeződtek. Fentiek egyenes folyamányaként a továbbiakban szólnunk kell a hanganyag forrásértékétől és kutathatóságáról. Az írott dokumentumokkal való összevetésben a hangfelvételek archív értéke nagyobb, mert nemcsak pontosan rögzíti az adott esemény tudományos mondanivalóját, de annak atmoszféráját, hangulatát is érzékelteti, még a szereplők személyiségének bizonyos jellegzetességeit, például előadásmódját, stílusát is hűen tükrözi. így a hangfelvétel egyszerre objektív és szubjektív szempontokkal szolgáló fonástípus, amely a kutatót képes emocionálisan is közelebb hozni a kutatni kívánt tárgyhoz. Pontosan ez az az aspektus, amely arra készteti Levéltárunkat, hogy felvételeink körét ne csak azokra az eseményekre korlátozza, amelyekre meghívást kap, vagy amelyeknek felvétele szigorúan értelmezett munkaköri kötelezettségéből ered. (Bár ezek teljesítése sem mindig sikerül.) 426