Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

tói. Valamennyien az intézmény hasznosságáról nyilatkoztak, de elismerték a nehézségeket is. Egyértelműen elutasították azt a javaslatot, hogy gyakorlatilag „kereskedelmi ügynökséggé" szervezzék át az intézményt. Viszont tarthatatlannak ítélték a külképviseletekhez való viszonyt, a hivatalos jelleg nélküliséget. -A külállam kormánya képtelen megérteni, hogy „. . . a rendes külképviselettől elválasztva .. . még valamelyes hivatalos szervezet is létezhessék, s emiatt azt bizonyos kémszolgálatot teljesítő foglalkozásnak hajlandó minősíteni. . ." — írta Malcomes. Elengedhetetlennek tartották a diplomáciai, vagy a konzuli jelleg biztosítását, de úgy, hogy a FM kizárólagos rendelkezési joga ne szenvedjen csorbát. A megoldást Leitgeb a katonai attaché példájára képzelte el: szerinte el kell érni, hogy a FM költségén, annak tiszti állományából, kizárólagos rendelkezési jogának biztosítása mellett a közös külügyminiszter nevezze ki a tudósítót. Csakhogy a hadügy közös ügy volt, és a katonai attachéval a közös hadügyminiszter rendelkezett, a diplomácia fő monarchiabeli elvét, a „közös"-séget itt nem fenyegette veszély. Nem így a leitgebi módozat esetén! Jól látta ezt a minisztérium, s a reform felvetését sem kísérelte meg. Ezt az álláspontot osztotta a kereskedelemügyi tárca is. Az OMGE-nek 1905. március 27-én megküldött válaszlevél közölte, hogy a minisztérium „ezidőszerint a siker reményében" nem indíthat tárgyalásokat a tudósítók követségekhez történő beosztása érdekében. A memorandum egyéb pontjait válaszra sem méltatta. A szaktudósítók az OMGE-javaslattal kapcsolatos jelentéseikben egyéb problémákat is felvetettek. Panaszolták pl. a segédszemélyzet hiányát. (Az első években csupán Malcomes mellé osztottak be segédtudósítót. E tisztet 1901 augusztusig gróf Bánffy Miklós, majd 1904-ig gróf Apponyi Antal látta el.

60 1903 -1904-ben György is kapott segédet, dr. Than Albin személyében.) György kijelentette, hogy a tudósítói javadalom elégtelen a legminimálisabb kiadások fedezésére is. (A különböző körülményeket figyelembe nem vevő egységes illetmény-megállapítás okozta a fő problémát: valamennyi tudósító 16.000 korona összilletményt élvezett, holott London és Pétervár legalább kétszer olyan drága volt, mint Berlin vagy Párizs.) A szaktudósítók konkrét tevékenységéről 1905-től, de főleg 1911-től már bővebb adatok állnak rendelkezésre. Ezek alapján a következő fontosabb feladatok ellátását emelhetem ki:

61 a) Hírszolgálat. Először is a kiküldő minisztérium részére (a kereskedelmi szerződések kötésénél felhasználható információk; a Monarchia kereskedelmi szerződési tárgyalásainak menete, a befolyásoló tényezők; a külállamokkal kötött kereskedelmi szerződések politikai-, gazdasági- és piachelyzetre, termelésre gyakorolt hatása; a külállamok kereskedelmi szerződései; a külállamok külkereskedelmi forgalma, vám- és kereskedelempolitikai törekvései, rendelkezései; a működési terület közgazdasági állapota, mezőgazdasági és mezőgazdasági ipari termelése; állategészségügye; agrárszervezetei; szakoktatása; törvény- és rendeletalkotása, stb.). A miniszter nem egyszer - a kormány megbízásából ! — a tárca ügykörétől távol álló információs feladatokkal is megbízta tudósítóit (pl. 1908-ban a berlini tudósító a visszavándorlás figyelemmel kísérését kapta feladatul; a londoni 1910-ben a brit képviselőválasztásokról jelentett; a belgrádi pedig 1911-ben 394