Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

a szerb sajtóról, 1912—13-ban a Balkán-háború politikai és katonai eseményeiről). Vagyis a szaktudósítók külképviseleti ügykörbe tartozó feladatokat is végeztek, másképp fogalmazva: a magyar kormány jó pár esetben nem á közös külképviseleti szervek útján kívánt információkhoz jutni! A szaktudósítók információszerzésének módjait Németh J. összefoglaló jelentéséből ismerjük. „. . .rendszeres heti információs tárgyalásaim beosztása a következő volt: kedden: követségünk, szükség esetén az az idegen követség, melyet követünk információs forrásul . . . megjelölt; szerdán: konzulátus, kereskedelmi- és iparkamara; csütörtökön: közgazdasági- és külügyminisztérium, szerb országos gazdasági egyesület és mezőgazdasági szövetkezeti központ . . . Pénteken: az Andrejevics bank . . ."

62 Valamennyi tudósító alapjában a következő információs forrásokat használta: — külföldi kormányhatóságok, szervezetek, egyletek, magánszemélyek — tanulmányutak; kongresszusok, kiállítások látogatása — kiadványok, sajtó — a Monarchia követségei, konzulátusai A szolgálati utasítás ugyan nem tartalmazta azt, hogy a tudósítók információkat igényelhetnek a közös külképviseletektől, a gyakorlatban azonban - ha szűk keretek között is — sor került erre, nem hivatalos formában, hanem személyes jóviszony alapján. A lényeget tekintve azonban megállapíthatjuk, hogy a közös képviseletek passzív, sőt ellenséges magatartást tanúsítottak a szaktudósítókkal szemben. Krisztinkovich úgy vélte, hogy erre egyenesen a külügyminiszter adott utasítást. Németh J. szerint:,,. . . bármelyik közös külügyi tisztviselő megtagadhat a szaktudósítótól bármi felvlágosítást, s neki legalább is kellemetlenségeket, súrlódásokra vezető nehézségeket okozhat."

63 A beérkezett jelentések nagyobb részét a minisztérium csak kebelében használta fel. Az illetékes ügyosztály minden esetben átnézte a jelentést, esetleg további információkat is kért a tudósítóktól az ügyben. A más főhatóság ügykörébe is vágó jelentéseket a FM másolatban megküldte más tárcáknak is, főleg a Kereskedelmi Minisztériumnak. Utóbbi saját szaktudósítóinak jelentéseivel hasonlóan járt el. A jelentések tekintélyes része közlésre is került. A publikálásnak több formája alakult ki. A FM által évente megjelentetett „A világ gabonatermelése . . ." c. kiadvány természetesen felhasználta a tudósítói jelentések adatait. Egy másik lehetőséget jelentett a jelentések teljes vagy részleges közzététele a minisztérium hivatalos közlönyében (Földmívelési Értesítő), valamint a legkülönbözőbb szak-, heti- sőt napilapokban. Nem egy esetben sor került a szaktudósítók tanulmányszerű jelentéseinek kinyomtatására is. Először György jelentései kerültek a könyvpiacra. Ezt követte 1908-ban Krisztinkovich ,A mezőgazdasági érdekképviselet Németországban" c. műve. Németh J. belgrádi tudósítónakhárom önálló könyve is napvilágot látott 1913-1914-ben.

64 Az.intézmény sikeres funkcionálása nagymértékben függött akiküldő minisztérium és a tudósító közötti kapcsolat milyenségétől. Az állomáshelyek szaporodásával a szaktudósítók irányítása, ellenőrzése, (mely a minisztériumon belül a VII. főosztály feladata volt) egyre ötletszerűbbé vált. Jól érzékelteti az ennek nyomán kialakult helyzetet Krisztinkovich 1913. december 31-i jelentése. „Nem vélek csalódni, ha hiszem, hogy a mi szaktudósítói intézményünk csak azért semmitérő, mert a szaktudósító csak az újságokból 395