Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - IRODALOM - Kiss István: Csizmadia Andor: Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban. Bp., 1979. / 261–264. o.

Csizmadia Andor BÜROKRÁCIA ÉS KÖZIGAZGATÁSI REFORMOK MAGYARHONBAN Budapest, Gondolat Kiadó, 1979. Amióta „A közigazgatás fejlesztésének komplex vizsgálata" országos szintű kutatási fő­irány lett, a közvetlenül érintett szakkörökön túlmenő érdeklődés mutatkozik — a téma egyéb elemei mellett — közigazgatásunk múltja iránt is. Elegendő legyen itt csak a köz­igazgatás fejlődésével, 1 valamint a kutatásának tudományos irányaival 2 kapcsolatos pub­likációk iránti érdeklődésre utalni. A hosszú életű nagy szervezetek között a közigazgatás is semper reformanda. Az állan­dóság és rugalmasság egyébként egyaránt érvényesítendő szempontjai között a tehetetlen­ségi nyomaték, az uralkodó osztályoknak és köröknek a hatalomhoz való görcsös ragasz­kodásából fakadó konzervativizmus miatt közigazgatásunkban általában inkább az állandó­ság, mint a rugalmasság, vagyis a változó viszonyokhoz való alkalmazkodás elve érvényesült. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a reformok iránti igény nem merült fel vagy pedig mellőzhető. Mégpedig nemcsak a korabeli fennálló renddel szembeszegülök, hanem az azt — kisebb módosításokkal ugyan — de lényegében továbbra is fenntartani szándé­kozók részéről egyaránt. Ezekről a refomtörekvésekről egyes szakágak vagy korszakok avatott ismerői kivéte­lével eddigelé általában csak másod- vagy harmadkézből értesülhettünk, mert a vonatkozó javaslatok és ezek között különösen a korábbi századokból eredőek, nem egykönnyen hozzáférhetőek. Főként akkor nem, ha nem is annyira jogszabályokban és azok végre^ hajtásában realizált elhatározásokról, hanem olyan „tervezetekéről, illetőleg „törekvé­sek''-ről van szó, amelyek Szerzőnk szavaival élve „befolyásolták a közigazgatás és a bürokrácia fejlődését és változásait... vagy politikailag vagy a hatékonyság szempontjából előremutatóak voltak, de ... egyáltalán nem vagy csak jóval a reformtervezetek után valósultak meg." Ezeket a törekvéseket mutatja be jelen kötetében jogtörténetünk és ezen belül közigaz­gatástörténetünk kiváló művelője Csizmadia Andor, a pécsi egyetem jogtörténeti tanszé­kének a vezetője. Igen szerencsésen egészíti ki egyébként ezzel az annak idején Beér Jánossal együtt közzétett és elsősorban a már meghozott törvényeket és jogszabályokat stb. tartalmazó összeállítást. 3 Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöt­téig. Budapest, 1976. 2 Lőrinc Lajos—Nagy Endre—Szamel Lajos: A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai Budapest Közg. és Jogi Kiadó 1976. illetve Szamel Lajos: A magyar közigazgatástudomány. Budapest Közg. és Jogi Kiadó 1977. 3 Beér János-Csizmadia Andor: Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos honi törvényeink­ből 1001 -1949. Budapest. Közg. és Jogi Kiadó. 1966. 261

Next

/
Thumbnails
Contents