Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - IRODALOM - Jároli József: Debrecen város magistrátusának jegyzőkönyvei 1547. Debrecen, 1979. / 256–258. o.

Amint a szerkesztő előszavában olvashatjuk, az országban nagyon kevés település rendelkezik Üyen korai és folyamatos történeti forrással, mint Debrecen. Ezért különös, hogy mindeddig nem történt meg valamiféle módon a közreadása. Erre több elképzelés is volt a korábbiakban, azonban a forrás terjedelme és egyéb specifikumai miatt alkalmas kiadási formát nehéz volt találni. A döntő lökést a készülő Debrecen monográfia munkálatai adták meg a holtpontra jutott ügynek. Az, hogy e nagymúltú város históriájának feltárásához nélkülözhetetlen forrás a jegyzőkönyvek sorozata, nyilvánvalóvá lett. A kutatók elé azonban mindjárt két akadály is tornyosul. Biztos latin nyelvtudás, megfelelő paleográfiai ismeretek nélkül eredetiben a jegyzőkönyvek csak kevesek számára használhatók. Az viszont bizonyos, hogy a korszak szakértőin kívül másnak is szüksége lesz a kötetekben rejlő információkra, akiknek viszont a tájékozódáshoz szükséges ismeretek elsajátítására nem volt módja, de nem is volt feltétlen szüksége. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti iratok forgatása egy ekkora munkálat keretében helyrehozhatatlan károkat okozott volna azok állagában. így vezetett az út e kiadvány megszületéséhez. Nem lehetett volna használhatóvá tenni az anyagot a betű vagy formahű kiadással az említett okok miatt. Ezért elsőként a legkorábbi, az 1547. év anyagából minden lényeges döntés szövegéről regeszta-szerű, magyar nyelvű összegzés készült. Minden közölt bejegyzésben a szereplők nevét, az ügy lényegét és a hozott intézkedést közli az összeállítás. Valamint azt, hogy hová fellebbeztek az ügyek szereplői. Ez a kivonatos magyar nyelvű közlés a legfontosabb, a tudományos kutatásban értékelhető információkat úgy teszi közkinccsé, hogy az előbbiekben említett nehézségek elhárultak a felhasználás útjából. Akinek viszont elsősorban az eredeti szövegre van különféle okokból szüksége, az iratanyagból meríthet információkat. A közlés e módja úgy hiszem, nem szükségmegoldás. A humaniórák művelői között sajnos, való igaz, egyre kevesebben vannak azok, akik ezeket az iratokat eredetben vagy formahű másolatban használni tudják. Ez tény, annak ellenére, hogy szerencsésnek nem mondható. Az is igaz viszont, hogy ilyen és más hasonló értékű források információinak használata nem lehetett szűk szakmai kör, egy korszak specialistáinak ügye. Ezért, és ebben talán az őrzőhelyeknek kellene a debreceni példához hasonlóan élenjárniuk, a források információs anyagának olyan közzététele is szükségessé vált, amely nem feltételez a forrás átírásához, lefordításához, értelmezéséhez szükséges speciális szakismereteket. (Nem gondolhatunk azonban arra, hogy a történeti, művelődéstörténeti vonatkozások ismerete alól felmentést adhatunk.) A kiadvány az 1547. évi jegyzőkönyvből 502 bejegyzés fenti módon elkészített összegzését tartalmazza. Amint a kötet bevezetőjében a szerkesztő elmondja, a jegyzőkönyv fogalom ez esetben talán a feljegyzéssel lenne szinonim. A magistrátus előtt szereplő ügyek rövid, emlékeztető lejegyzéséből nő ki a megszilárdult formájú, meghatározott alaki kellékeket feltételező jegyzőkönyv. János deák bírósága idején készült feljegyzések is ilyenek, a magistrátus előtt lefolytatott magánjogi perek néhány mondatos tartalmi kivonatai. A perek anyagának megértéséhez, a bíráskodási gyakorlat megismeréséhez, kinek az ismeretek felelevenítéséhez az Előszó tömör, de mégis ismeretnyújtásban példamutató anyaga szolgál kalauzul. Megtudjuk a város bíráskodási gyakorlatának legfontosabb jellemzőit, a perek lefolyását, a bírák hatáskörének alakulását stb.