Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - ADATTÁR - Magyar Eszter: Az 1715–1720-as országos összeírások forrásértéke a 18. századi erdősültség kutatásában / 227–239. o.

Az összeírásokkal egyidőben keletkezett helyi urbáriumokban a rét nagyságát nem határozták meg, megemlítve, hogy a kaszálás szükség szerint az erdőkben történik, és csak az erdők kiterjedését tüntették fel számadatokká, (Vés, Pátró, Inke stb. valamint az ezeket körülvevő prédiumokban).

34 A 18. század elején települt Segesd és Tarany falvakban a megtelepülőknek réteket nem is osztottak. A mintaterületen Boronka, Kéthely, Táska és Gadány határhasználatában lehet az erdőben való kaszálást és legeltetést megfigyelni. Az összeírás szerint a rétek ezekben a falvakban annyira áradásosak, mocsarasak voltak, hogy nem is lehetett velük számolni, a legelő pedig náddal, sással volt benőve. Az Országleírás nyomán rekonstruált erdők ezen a vidéken tavakkal, mocsarakkal, vízállásokkal tarkított tölgyesekből álltak túlnyomórészt, a ritkán nőtt fák pedig lehetővé tették az erdei kaszálást. Legeltetésre a bükkösöket is felhasználták pl. Gadány jobbágysága még 1828-ban is a bükkerdőkben legeltetett, mivel a falunak nem volt legelője.

35 Az 1865-ös művelési ágakat feltüntető statisztika szerint az említett nyugatsomogyi és zalai falvak határában 50%-nál nagyobb területet foglal el az erdő, minimális réttel már minden falu rendelkezik, ugyanakkor a legelő aránya a művelési ágak között 1% alatt van, vagy teljesen hiányzik. További részletkutatások segítségével meg lehetne vizsgálni, hogy ennek a gyakorlatnak a magyarázata a speciális növényföldrajzi adottságokban, vagy pedig helyi határhasználati szokásokban kereshető-e. A mintaszelvény községeinek 1720-ban lejegyzett erdőhasználatát elemezve megállapítható, a szántók és a rétek számbavételénél gyakorolt eljárással ellentétben az erdők összeírásánál a biztosok nem a paraszti birtokban levő erdőket írták össze, hanem az egyes helységek határában levő erdőket jellemezték a lakosság erdőhasználati lehetőségeinek a figyelembevételével. Rögzítették a parasztság által gyakorolt (pontosabban legálisan gyakorolható) erdőhasználatot, függetlenül attól, hogy az erdők kinek a birtokában voltak. Ez természetes is, hiszen a paraszti erdőhasználat egyáltalán nem igazodott a paraszti és nemesi birtoklási viszonyokhoz, lehetőségeinek a faluhatár erdősültsége szabott elsősorban gátat. A 18. század elején már nagyon kevés volt a faluközösség által korlátlanul használt erdőterület az ún. falu erdeje, ezek is csak rosszabb minőségű tűzifaerdőkre korlátozódtak. Somogy megyében az újjátelepülés idején fennálló rendezetlen birtokviszonyok között előfordulhatott az, hogy a falu szabadon élte és az összeírás idején magáénak vallotta a határbeli erdőket.

36 Ugyanakkor Bars és Túróc megyékben, még az olyan falvakban is, amelyek egyértelműen az erdőgazdálkodásból éltek, a lakosság nem birtokolta az erdőket henem csak szabadon (járadéktól mentesen) használta őket, fájukat eladásra kitermelhette, épület- és tűzifakereskedelmet folytathatott, szintén eladásra szánt faeszközöket és zsindelyt stb. készített benne.

37 Rendkívüli okok hiányában (vadaskert, bányászat) a parasztság az említett kötöttségekkel és meghatározott járadékok mellett részesedett a földesúri erdők hasznából, a tilos épületfaerdőkből kijelöltek a számára épületfát, és makkbér fejében makkoltathatott a makkérés idejére tilosra fogott tölgyerdőkben. A jobbágyság erdőhasználatát, az erdei legeltetést és makkolást a földesurak annál is inkább helyeselték, mivel az urbáriumok tanúsága szerint az ország túlnyomó részén a makkolás bére volt szinte az egyetlen erdőből befolyó jövedelem, a fát felhasználó iparágak pedig még a 13. század elején is a paraszti háziipar keretein belül működtek.

38 235