Levéltári Szemle, 30. (1980)
Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Schneider Miklós: Néhány adalék a Fejér Megyei Levéltár történetéhez / 195–209. o.
bűnügyben az eljárást 1935. március 1-én megszüntette. A helyi lapok első oldalon, szinte szenzációként tálalták az eseményt. 39 Röviddel ezután jelent meg Schneider Miklósnak a már említett, a Vörösmarty család múltja című műve, melyben korrigálja Dormuth tévedéseitÚgy tűnhet az olvasónak, hogy ez a „tyúkper"-kategóriába vehető csatározás nem érdemel ennyi figyelmet. így is volna, ha nem húzódna meg a vita mögött olyan tendencia, amely már akkor is létkérdése volt a vidéken dolgozó kutatóknak és sajnos nyomaiban még ma is fellelhető. A vidéki városokban tevékenykedő (elsősorban helytörténeti) kutatók esetében ugyanis könnyen fenyeget az a veszély — mint ezt egy, a közelmúltban megjelenő kitűnő tanulmány kifejtette —, hogy az országos kutatásból való elszakadás, az azzal való folyamatos összehasonlítás-egybevetés elmaradása miatt a rossz értelemben vett „vidékiség", a viszonyítási alap beszűkülése, az értékrend bizonyos eltorzulása következik be. Ennek megfelelően az számít értéknek, amit a közvetlen környezet értékel, illetve az adott helyen valamilyen szempontból illusztris személyiség hozott létre. 40 Jól érzékelhető a Schneider-ügy kapcsán is ez a jelenség, hiszen a Fejér vármegyei Múzeum Egyesület azzal vádolta meg őt, hogy az egyesület egyes vezető funkcionáriusainak (mint amilyen pl. Dormuth Árpád, vagy Marosi Arnold) műveiről írt kritikákkal lényegében a múzeumegyesületet támadta. Vagyis a múzeumegyesület vezetősége szerint az egyesületi vezetői beosztás a nevezettek műveinek a megítélésében is értékmérő tényezőként kell, hogy szerepeljen. Schneider Miklós világos és ma is teljesen helytálló okfejtéssel válaszolt a vádaskodásokra, midőn, többek között, a következőket írta: tr A helytörténet művelőinek kötelessége olyant nyújtani a közönségnek, ami feltétlenül megbízható és a közönség haszonnal olvashatja. Ha pedig ilyet nem nyújt, akkor méltán megérdemli a szigorú kritikát és a szigorú kritika bizony közérdekű..." Majd hozzátette még, hogy „...a kritika feltétlenül szükséges, még ha fájdalmas is és a kritikai munkásság nem támadás, a múzeumigazgató dolgozatáról írt kritika nem az egyesület ellen irányul és végül egy vidéki város szellemi életének megnyilvánulását és maradandó emlékeit képező dolgozatok, értekezések feltűnő hibáira való rámutatás közérdekű... Ha feltesszük azt, hogy a vidék igen alkalmas terrénum a felelőtlen, hozzá nem értő s tanulást, munkát kerülő helytörténetíróknak téves és ferde ismereteket terjesztő és a közönség érdekeit sértő iratainak terjesztésére, vajon mi szabjon gátat ennek, ha nem a kritika, mert a szigorú kritika talán elveszi a kedvét néhánynak a 'történelemírástól', de másokat fokozottabb gondosságra és alaposságra szoktat... 41 Sajnálatos, hogy Schneider Miklós, aki ennyire világosan látta a hely történetírás feladatait és a vele járó veszélyeket is, nyilvánvalóan elsősorban anyagi meggondolásból, egy olyan mű létrehozatalában vett részt ezek után, amely munka jócskán megtépázhatta addigi munkásságával kivívott tekintélyét. Legalábbis ez sejthető a székesfehérvári egyházmegye lapjában, az Üj Fehérvárban Juhász József tollából megjelent cikkek alapján. Kétségtelen, hogy az elmarasztaló vélemény kialakításában szerepe lehetett a közismerten szabadgondolkodó és az egyházzal szemben álló Schneider Miklós személye iránti ellenszenvnek is, de az is vitathatatlan, hogy az a kiadó, melynek gondozásában a Juhász Viktorral közösen szerkesztett Fejérvármegye monográfiája című kötet megjelent, a két háború közti időben országszerte jónéhány alacsony színvonalú, kétes értékű 202
