Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Schneider Miklós: Néhány adalék a Fejér Megyei Levéltár történetéhez / 195–209. o.

megyemonográfiát bocsátott közre és sajnos, a kiadó igénytelensége, valamint a nyilvánvalóan szoros határidők a Fejér megyei kötetre is rányomták bélyegüket. így mindazok a kritikai megjegyzések, amelyeket Juhász József fogalmazott meg az említett lap 1937. augusztusi számaiban, jószerivel megalapozottak voltak: így igaza volt abban, hogy „ama fővárosi kiadóhivatal régebbi produktumait az arra legilletékesebb tényezők meglehetősen lesújtó kritikában részesítették... Hiába volt minden jóakaratú figyelmeztetés, hogy ilyen munkát ebben a szellemben és ennyire rövid idő alatt tisztességesen nem lehet tető alá hozni. A mindig okosabbak fölényesen legyintettek: majd ők megmutatják, s lám: a nagy hegyek annyi vajúdás után megszülték a maguk kis Miki-egerét."

42 Abban már a felekezeti elfogultság vezette a recenzenst, hogy sokallta a monográfiában a vértesaljai református egyházmegyével foglalkozó részt és kevesellette a székesfehérvári katolikus egyházmegye ismertetését. Joggal kifogásolta viszont az életrajzi adattárat (amely egyébként valamennyi Ladányi-féle megyemonográfia leggyengébb pontja). Természetes az is, hogy jogosan észrevételezte a rengeteg sajtóhibát, mely bizony gyakran — s ez esetben is — nem a nyomda, hanem a kapkodó szerkesztői munka számlájára írható. Kár, hogy a bírálat hangját Juhásznál is felváltja a gúnyolódás, sértegetés hangja: sommás ítélete a műről annyi, hogy „...meglátszik az egészen, hogy olyan egyének szellemi terméke, akik ilyen irányú munkához teljesen analfabéták", majd méghozzáteszi, hogy „ez az almanach jellegű egyveleg ugyanis éppen olyan joggal nevezhető egyiptomi álmoskönyvnek, avagy kincses kalendáriumnak, mint monográfiának."

43 Külön kitér még Schneider Miklós személyére is, midőn — utalva a Dormuth-féle vitára - a következőket írja: „...akkor ugyanis fulmináns hangú, gúnyos és teljesen felesleges kirohanások jelentek meg többek között egyik előkelő kultúr-intézményünk vezetője és munkatársai ellen. Bizton állíthatjuk, hogy a megtámadottak nem követtek el súlyosabb botlásokat, mint amilyeneket ezzel a „monográfia" -val kapcsolatban felsoroltunk. Akkor mindenki jogosan azt hihette, hogy városunkban bőszen fringiázó történettudományi hiperkritikus működése nyomán helytörténeti irodalmunk renaissencea fog kilombosodni... Most ugyanennek az úrnak, mint szerkesztőnek a nevét ott olvashatjuk az inkriminált kötet címlapján."

44 A monográfiát ért bírálat sértő kitételei miatt Schneider Miklós kérte az alispántól a hivatalból való üldözésre a felhatalmazást. A tiszti ügyész véleménye alapján azonban ezt nem kapta meg és így — mivel a megyéből való távozása már úgyis napirenden volt — az ügynek, tudomásunk szerint, további fejleményei nem lettek.

45 Schneider Miklós így, tízéves működés után, nem a legszerencsésebb hangulatban hagyhatta el a Fejér megyei Levéltárat és egyáltalán a megyét, valamint Székesfehérvár várost. A Fejér megyei Napló mindennek ellenére szépen búcsúzott tőle, feledve a legutolsó kudarcot, kiemelve érdemeit.

46 Azokat az érdemeket, melyek mai szemmel nézve is kétségbevonhatatlanok. Hiszen egy évtizedes működése eredményeként a megyei levéltár — elsősorban az ő személye révén — Székesfehérvár szellemi életének számottevő, de legalábbis említésre méltó tényezőjévé vált. (A megyével való kapcsolata viszonylag lazább volt, hiszen a megye többi helységével elsősorban csak az anyakönyvi másodpéldányok kezelése és a falumonográfiák készítése kapcsán érintkezett a levéltár, de Székesfehérvár város életében a levéltár szerepe sokkal nagyobb volt, mint az az alispáni 203