Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Kállay István: A történeti segédtudományok művelése a levéltárakban / 137–142. o.

a segédtudományokból a levéltáraknak csak haszna származik, sőt munkájukhoz nélkülözhetetlenek. Elég ha Pauler, Tagányi, Csánki, Szabó István, Varga Endre, Bottló Béla nevét említem. A történeti segédtudományok elnevezés egyrészt azt jelenti, hogy elősegítik a történeti kutatást (ezért a „segéd" kifejezés), másrészt a történeti kutatás egy-egy speciális területét alkotják. Maga az elnevezés félreértésre adhat okot, de ez semmiképpen sem jelent alacsonyabbrendű tudományokat (sőt néha fontosabb, mint más ágazatok). Körük elég nagy, mivel nincs egységesen kialakult álláspont az egyes ágazatok elbírálása tekintetében. Gyakran előfordul át-átfedés vagy az egyes ágazatok önállósulása. Véleményem szerint a történeti segédtudományok az alábbiak: oklevéltan, írástan, címertan, pecséttan, kortan, genealógia, archontológja, irattan, kormányzattörténet, jogtörténet (egyház-jogtörténet), levéltártan, éremtan, pénztörténet, muzeológja, régészet, forrástan, történeti módszertan, historiográfia, mértéktörténet, történeti statisztika, történeti földrajz, történeti néprajz, történeti képtan, pszichografológia, onomasztika, helytörténet és a történeti meteorológia. Az első két segédtudomány (oklevéltan és írástan) a középkortudománynak is része, amennyiben vizsgálódásaik köre nem terjed ki az új- és legújabb korra. Az oklevéltan a 17-18. században, az oklevél - mint bizonyítási eszköz —jogérvényességének vizsgálatára jött létre. (Éppen ezért előbb oktatták a jogi, mint a bölcsészkaron). Az oklevéltan vizsgálja magukon az okleveleken kívül az okleveles gyakorlat általános történeti és jogi alakulását. Előkészíti egyrészt az okleveles anyagot a történeti kutatás számára, másrészt közvetlenül is részt vesz a történeti viszonyok és az intézmények történetének kutatásában. Határai nincsenek szigorúan meghúzva sem a témák, sem az időhatár tekintetében. Az új- és legújabb kori oklevéltan azonban már nem komplex, hanem megoszlik több (pl. kormányzattörténet, forráskritika, történeti életrajz stb.) ágazat között. Az oklevéltannal való foglalkozás hasznos az új- és legújabb korral foglalkozó levéltárosok számára is, mivel módszereit alkalmazhatják, valamint elősegíti a 16—19. századi írásbeliség megértését. Ehhez kapcsolódik az írás, az írás fejlődésének és elterjedésének vizsgálata. De le kell vonni a mindezekből adódó művelődéstörténeti következtetéseket is. A címer, mint szimbólum, a társadalmi tényeket tükröző tudattartalom vizualizált kifejezése.

1 Közösségi összetartozást hirdet, amelynek vonzási középpontja esetenként vagy koronként változó; családi vagy vérségi összetartozás, földterület közhatalmi birtoklása, egy mesterség vagy foglalkozás együttese, egy települési közösség szolidaritása. A heraldika érdeklődésének középpontjában sokáig a rendi társadalom rétegződésében kiváltságolt joghelyzétet szimbolizáló nemesi címerek kutatása állott. A nemzetközi irodalom azonban már régen túllépett ezen, kiterjesztve érdeklődését a polgári és a paraszti címerek irányába. A társadalmi változásokat túlélt és újra fellendülőben levő városi címerek lényegesen nagyobb figyelmet érdemelnének a levéltáraktól már létrejöttük során is. Ezek a címerek jó példát adnak arról, hogy a régi és az új szimbólumok jól megférnek egymás mellett, feltéve persze, ha igénnyel és ízléssel készülnek. Vagy említhetném a vállalati védjegyek kutatását, amelyhez a Szabadalmi Bíróság iratai adnak kiváló forrásanyagot. Idesorolnám a vízjelek kutatását is (habár egyes országokban önálló ágazatként működik). Egy^országos védjegy- és vízjelkataszter elkészítése már nem sokáig várathat magára. 138