Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Kállay István: A történeti segédtudományok művelése a levéltárakban / 137–142. o.

A címertan tanulmányozása egyrészt kiterjed a címer történetre, a címerjogra és a címerismeretre, másrészt a címergyakorlatra és a címerek alkalmazására. Magában foglalja a fentieken kívül a jelvények, zászlók, rendjelek, sőt ex librisek kutatását is. A heraldika segíti a levéltárosok munkáját, a történeti források tanulmányozását, eredetiségük megállapítását, megerősíti az írott forrás alapján levonható következtetéseket, a történeti definíciók megfogalmazását és a fogalmak megértését. Ugyanakkor művészettörténeti vonatkozása is van. A pecsét a magyar okleveles gyakorlatban a kezdettől fogva kiemelkedő szerepet játszott, az okievéihiteiesség bizonyítására. A 14—15. században egyedüli megerősítő eszköz volt, az egyre inkább tért hódító aláírás mellett. Magában foglalja a pecsételővel rendelkező személyek vizsgálatát is. Nálunk teljesen elhanyagolt terület a pecsétmetszők történetének kutatása, ami tulajdonképpen határterület a szfragisztika és a művészettörténet között. Hasznos lenne a pecséttan időbeli határainak tágítása, az új- és legújabb kori pecsétek vizsgálata. Erre már van példa (Réti László munkájára gondolok a Tanácsköztársaság pecsétjeiről), ez azonban csak kezdeti lépésnek tekinthető az új- és legújabb kori pecséttanban. Hangsúlyoznunk kell, hogy a bélyegzŐpárnás, fémbélyegzős korszak sem kisebbrendű a korábbi korszakhoz képest.

2 Nem sok, az egyetemi oktatáson kívül mondhatnám semmi, előrelépés sem történt az utóbbi évtizedekben a kortan (chronológia) területén. Pedig ennek az ágazatnak is van új- és legújabb kori létjogosultsága, hiszen az idő és az időszámítás nem állt meg Mohácsnál. Hasznosságát egyetlen példával szeretném bemutatni. Amikor az Országos Ügyvédi Tanács megbízásából Kossuth Lajos ügyvédi pályafutását vizsgáltuk, meglepetéssel tapasztaltuk, hogy ügyvédi oklevelének a Zemplén megyei közgyűlésen való kihirdetése nem 1824. november 9-én — mint ahogy eddigi életrajzírói írták —, hanem egy hónappal korábban, október 9-én történt. A megyei közgyűlési jegyzőkönyvben ugyanis az áll, hogy Mindszent hava, ami nem novembert, hanem októbert jelent.

3 A segédtudományok közül a legnagyobb érdeklődést — nem egészen ok nélkül — a genealógia váltotta és váltja ki. Ezen a téren jelezhetjük a legnagyobb eredményeket. Igaz, hogy Szentpéteri Imre elég sötét képet festett a genealógia általunk fénykornak tartott fejlődéséről az 1930-as években. Pozitívumként emelte ki a genealógiai munkák birtoktörténeti részeit, felhívta a figyelmet a polgári és a parasztcsaládok történetére. Az Országos Levéltár hathatós közreműködésével kiadott Magyar Családtörténeti Szemle teret adott a feudális genealógiai kutatás körén kívül eső munkáknak is. Nem minden tanulmány szakmai színvonala volt megfelelő, sőt napvilágot láttak fajelméleti cikkek is. Talán éppen ezért a folyóirat alig hogy túlélte a felszabadulást (hiányát ma is érezzük).

4 Megmaradt és hatott viszont a nemességigazolás és a dilettáns őskutatók miatt a genealógia iránti ellenszenv. A felszabadulással a nemesi származás-kutatás alapjai megszűntek (ha még néha-néha fel is bukkan), ez a genealógia visszafejlődését, hobby-szintre való süllyedését eredményezte. Ma már látjuk, hogy ez nagyrészt indokolatlan volt. Meg kell ui. különböztetnünk a tudományos genealógiát a laikusok által művelt „családtörténet"-től. A tudományos alapon művelt családtörténet természetesen része a genealógiának, de nem azonos vele. A genealógia a társadalmi viszonyokat, több család kapcsolatait vizsgálja, jelentős segítséget nyújtva ezáltal a társadalomtudományoknak. A házassági 139