Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Gyáni Gábor: Adalékok Budapest története feldolgozásának megszervezéséhez, 1939 / 131–136. o.

A megírás elégséges tudományos feltételei körül támadt kételyek eloszlatására Alföldi áthidaló megoldásként az acquincumi múzeum által eddig elvégzett ásatások eredményeinek gyorsított ütemű feldolgozását hozta szóba. Ez persze, tette hozzá, csak abban az esetben várható el, ha a múzeum kutatói létszámát három gyakornok felvételével megnövelnék. Az április 27-i megbeszélés emlékeztetője arról tanúskodik, hogy Nagy Lajos végül is kényszerűen beleegyezett ez utóbbi szűkített megoldási javaslatba. Az első kötet nyomdába adásának előzetesen elhatározott terminusa, a szerzők egy része által igényelt további forrásfeltáró munka elvetése ellenére is túlzottan rövidnek és irreálisnak bizonyult. A kötet egyik kulcsszerzője, Alföldi András e határidő lejárta után fél évvel is még így írt egyik levelében. „Már hónapok óta minden munkámat félretéve Budapest történetének szentelem minden erőmet. Bizony sokkal lassabban haladok mint ahogy Ti (közelebbről nem tudni kire céloz — Gy. G.) és magam is szerettük volna". Az első nyomdakész kéziratok 1940. szeptemberétől kezdődően kerültek ki folyamatosan a szerzők kezei alól. Az I. kötet teljes anyaga viszont majd csak ezt követően egy évvel, az eredeti határidőhöz képest tehát két és fél éves késéssel, 1941. szeptemberében lett a nyomdának leadva. A fentiekkel párhuzamosan megindult a második kötet előkészítése is. Mályusz Elemér — átnézve a fővárosi vonatkozású középkori oklevelek másolatait — az anyag többirányú kiegészítését látta szükségesnek. „Tekintettel arra, hogy a polgármester a várostörténettel kapcsolatos munkák gyors elvégzését állandóan sürgeti", Kelényi egy 1941. áprilisában kelt levelében azzal a kéréssel fordul Budó Jusztin főlevéltároshoz, a Fővárosi Levéltár akkori igazgatójához, hogy az Országos Levéltár Neoregesta, Acta ecclesiastica és Acta Paulinorium csoportjaiból az 1526—1541 közötti budai tárgyú anyagát ő vagy Ányos Lajos, az OL levéltárosa gyűjtse ki és bocsássa Mályusz rendelkezésére. Sőt, ezen felül — szól tovább a kérés — próbálja rávenni Iványi Bélát a körmendi Batthyány-Strattman hercegi levéltárban levő Budával kapcsolatos oklevelek összegyűjtésére. Budó Jusztin válaszában elzárkózik a kérés elől. Hivatkozik saját Anjou-kori fonáspublikációs munkájának a sürgősségére, majd kijelenti: „egészen más az, ha egy író a tárgyra tartozó már összegyűjtött kútfőanyagot igényli, de nem tarthat igényt arra, hogy megírandó munkájához a még hiányzó kútfőanyagot más gyűjtse össze". A kötet törökkori fejezetei kapcsán már 1938 tavaszán fölmerült a konstantinápolyi levéltári kutatások szükségessége. A főváros magára vállalta Fekete Lajos három hónapra tervezett török ösztöndíjának anyagi finanszírozását és 4 200 Pengő összeg tartalékot is képezett e célból. A török fél részéről a fogadókészség többszöri visszautasítása és így több mint féléves huzavona után végül is 1939 nyarán Fekete Konstantinápolyba utazhatott. Novemberben kelt levelében arról számol be, hogy a Topkapu Szeráj levéltárában a nem pusztán Budára és Pestre szorítkozó magyar vonatkozású iratanyagról már hozzávetőleg 800-900 fényképfelvételt készített. A felvételek a XV. századtól a XIX. század második feléig, a Kossuth emigrációt érintő forrásokig bezáróan a magyar—török kapcsolatok tág körét átfogó forrásanyagot tesznek majd hozzáférhetővé. A helybeni török levéltári kutatás nehézségeire vet fényt, hogy a zűrzavaros belpolitikai fejlemények folytán még Fekete kinttartózkodása idején megkezdik a levéltár és a Topkapu Szeráj múzeum anyagának ismeretlen helyre történő elszállítását. Az államlevél134