Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Farkas Gábor: A földigénylési eljárás lefolyása és forrásai a Fejér Megyei Levéltárban / 123–130. o.

ök kapták meg a földreform lebonyolítását szolgáló utasításokat, s a Földigénylő Bizottság megalakítását, a földigénylők gyűlését is a Nemzeti Bizottság hívta egybe.

5 A Földigénylő Bizottság olyan köztestület volt, amely felett közvetlen felügyeletet a Megyei Földbirtokrendező Tanács gyakorolt. Tekintettel arra, hogy Fejér megyében a földreform rendelet kihirdetése némi késéssel történhetett meg, így a földigénylő bizottságokat sem lehetett március végéig megszervezni. Erre április első hetében értek meg a feltételek és 8-ától 15-ig szinte valamennyi községben megalakultak. Korántsem lehet azonban ezeket a bizottságokat a konszolidált viszonyok között alkotott testületekhez hasonlítani. Társadalmi összetételük azonban biztosíték volt arra, hogy a reformot a rendelkezésekkel összhangban, de a helyi földmunkások igényléseinek megfelelően fogják végrehajtani. A földigénylő bizottságok tagságát a községek, a puszták agrárproletárjaiból alakították meg. Fejér megyében nagy számú agrárproletár élt, így a földigénylő bizottságokba túlnyomó többségben az ő képviselőik kerültek be. A bizottságok elnökei, azután a választmány több tagja munkásmozgalmi múlttal is rendelkezett. Ezek között találjuk a századelőn lezajlott agrárszocialista mozgalom helyi vezetőit, résztvevőit, az 1918—1919. évi forradalmak, a két világháború közötti baloldali politikai események, köztük a szociáldemokrata, a kisgazda és a nemzeti parasztpárt tagjait, illetve a mozgalmak vezetőit.

6 A miniszteri rendelet meghatározta a Földigénylő Bizottság létszámát is. Általános elvként szögezték le, hogy minden 20 földigénylőt egy bizottsági tag képviseljen, de a tagság nem lehet kisebb öt főnél, illetve 30 főnél több. A nagylétszámú testület ugyanis nehézkesen dolgozott volna, ugyanakkor a bizottság valamennyi tagjára felelős munkát róttak. Ha a bizottságnak csak egyetlen tagja dolgozott lanyhán, akkor ez a tény a bizottság egész munkájára kihatott. Az elnök fogta át a földigénylés egész mechanizmusát, irányította a község határában fekvő nagybirtokok összeírását, azok adatainak összegyűjtését, melyek felosztásra kerültek. A birtok adatainak összegezése során ugyanis kiderült, hogy a föld igénybevétele és felosztása megtörténhet-e, illetve az igénybevétel mértéke mekkora lesz? A miniszteri rendelet elvben meghatározta a földigénylés céljából igénybe vehető birtokokat, de azok gyakorlati végrehajtását a földigénylő bizottságok végezték el. Eszerint a felosztandó földbirtokok összessége földalapot képez, amelybe be kell sorolni a magyar államkincstár földbirtokait, azután az elkobzás és a kártalanítás mellett kisajátított birtokokat. Elkobzással, — tehát kártalanítás nélkül — került a földalaphoz a háborús és népellenes bűnösök, a volksbund tagság, a nemzeti szocialista párti vezetők birtoka. Népellenes magatartásúnak, illetve háborús bűnösnek nyilvánult az a személy, aki a német fasizmust politikai, gazdasági és katonai érdekből támogatta. Ide sorolták azokat a magyar állampolgárokat, akik önként állottak be a német katonai alakulatokba, vagy a németek számára kémkedtek, illetve közreműködtek abban, hogy a német katonaság és rendőrség a magyarság ellen bűnöket elkövethessen. Vagyonelkobzással büntették többek között azokat is, akik német nevet vettek fel, vagy bármelyik nyilas pártnak a vezetői, avagy a nyilas országgyűlés, a felsőház tagjai voltak. Az elkobzás azt jelentette, hogy a földbirtokhoz tartozó házak, — a gazdasági felszerelés, az állatállomány is — az államra szálltak át, és a helyi Földigénylő Bizottság mérlegelésére bízták, hogy a lakóház és a fundus a család 125