Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Bertényi Iván: A középkori pecsétek felhasználása a művelődéstörténet kutatásában: a Nemzetközi Pecséttani Bizottság elnökének előadása / 115–122. o.

* fejlődése, a közjegyzőségek és a jegyzőségek számának a növekedése erősen visszaszorította a pecsétőrök és a pecsétmelegítők tevékenysége számára alkalmas terepet: a 17. században a spanyolviasz alkalmazása fokozatosan helyettesíteni kezdte a korábbi századok pecsétjeit, s túlterjedt az uralkodók, a legnagyobb földesurak és a városi jogszolgáltatás körén. Nem szabad elfelejtenünk, hogy bizonyos területeken napjainkban is fennmaradt a pecséthasználat: a jelenkor államainak — legyenek azok régiek vagy újak — ma is van nagy pecsétjük, s a ratifikált okmányok cseréje előtt a nemzetközi egyezményeket ma is ünnepélyesen megpecsételik. A hatóságok által egy csomag lezárására vagy egy perbeli jogi bizonyíték megőrzésére, avagy egy lakás ajtajára alkalmazott zárópecsétek napjainkban is prolongálják a pecsét három fő funkciójának az egyikét, amelyeket jó emlékezetünkbe idéznünk: a pecsét lezár, jelzi a tulajdont és a legáltalánosabban jelzi egy irat kiállítójának a jóváhagyását. Franciaország abban a szerencsés helyzetben van, hogy pecséttel ellátott iratai tömegesen vészelték át a történelem viharait, s maradtak fent a modern korig. Már a 17. és a 18. század nagy diplomatikusai felismerték, milyen jelentősége van ennek a nagyon gazdag anyagnak a civilizáció megismerése és mindenekfölött az oklevélkritika szempontjából. Egy igen jelentős, vagy inkább a pecséttan területén sokat író, mint szakember tudós már megkezdte azoknak az adatoknak a kiaknázását, amelyeket a diplomatikusuk értekezései nyújtottak. Michael Heinecke volt e kutató, akinek a nevét Heinecciusnak szokás latinra fordítani. Munkája: ,JDe veteribus Germanorum aliarumque nationum sigiffis". Ezt követően pedig a 19. század folyamán Franciaországban, és ma már Európa csaknem minden országában felállított pecsétmásolat gyűjtemények könnyítik meg nagy mértékben a pecséttan előrehaladását, mivel lehetővé teszik a pecsétek egymással való összehasonlítását. Ma már számos leltárt publikálnak, ezek a leggyakrabban fényképesek, s így még jobbak lettek az ismeretek terjedésének a lehetőségei, Franciaország szerepe a pecsétpublikációk területén különösen kiemelkedő; ne feledjük, hogy a levéltári pecsétek Louis Doüet d'Arcq által összeállított in ven tarjai mintául szolgáltak a más országokban publikált katalógusok számára. Tény, hogy a pecsétek — függetlenül a diplomák hitelességét biztosító értéküktől — a középkori társadalom különböző osztályainak a művelődésére vetnek fényt, s így az érdeklődő számára e korszak művelődéstörténetének a lényeges vonásait világítják meg. Hogy konkrét példát vegyünk a 14. és a 15. század fordulójáról: August Coulon munkája a ,JÍurgund pecsétek jegyzéke" (Inventaire des sceaux de Bourgogne), amelyet 1912-ben Párizsban az Imprimerie Nationale jelentetett meg, felöleli a Nyugat nagy hercegeinek az udvarában tartózkodó valamennyi személyiség pecsétjeit: kancellárok, főtisztségviselők, bírósági tanácsosok, katonai parancsnokok, pohárnokok, sőt még művészek is, mint Melchior Broederlam, a Hospices de Beaune oltárfalának a híres megalkotója szerepelnek benne, s alkotnak a szemünk láttára varázslatos és színes felvonulást. Ha minden társadalmi osztály szerepel a francia pecsétgyűjteményekben, a kézműveseket és a parasztokat is ideértve, Európa valamennyi államának a királyi pecsétjei is hordoznak témánk szempontjából páratlan információkat. Robert-Henri Bautier, a Francia Tudományos Akadémia tagja, az École des Chartes professzora, a Nemzetközi Diploma116