Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - IRODALOM - Jároli József: Tanulmányok Tolna megye történetéből VIII. Szerkesztő: K. Balogh János. Szekszárd, 1978. / 710–712. o.

rendszer magyar vagyonos polgárokat is szerephez juttatott e fontos tevékenységben. Igen színes, történeti, néprajzi, kultúrtörténeti információkban gazdag fejezete a tanulmánynak a magyar lakosság és a törökség együttélésének számbavétele. A jövedelmi viszonyok, az áruforgalom, a kereskedés, a mindennapok (táplálkozás, érintkezés a hódítóval) igen szemléletes bemutatása jól használható az iskolai oktatásban, ismeretterjesztésben is. A tanulmány egésze jól alátámaszt egy még napjainkban is vitatott megállapítást. A hódoltság kora, noha ezer szenvedést, a magyarság létében való fenyegetettségét eredményezte, mégsem okozott akkora pusztítást Tolna megyében és az egész országban, mint amilyet a történetírás a 17. század végi és 18. század eleji források elemzéséből feltételezett. A hódoltság korának ilyen differenciált ábrázolása mutatja, a török kiűzése utáni források elemzéséből, azok számtalan forráskritikai problémája miatt, nem lehet direkt következtetéseket levonni a török időkre. A dolgozat függeléke három jellemző dokumentumot közöl a magyar és a török adózás problémaköréből. A feudális kori vármegyék nemessége aló. század második felétől követek útján képviseltette magát a rendi országgyűléseken. Az egyes diéták munkájával történeti irodalmunk sokat foglalkozott. Kevesebb érdeklődés kísérte azonban a követeket küldő nemesi vármegyék szerepét a követek állásfoglalásainak kialakításában. Az ablegátusok tevékenységében a megyék követutasításai szolgáltak vezérfonalul. így a megyék döntési javaslata már a megyegyűléseken alapvetően befolyásolta egy-egy törvényjavaslat sorsát. Az elmondottak miatt különösen hasznos egy-egy megye országgyűlési szerepének behatóbb vizsgálata. Ezt végezte el Horváth Árpád 1712—1805, Braun Sándorné pedig 1807-1847 között lezajlott országgyűlések esetében. Mindkét tanulmány elsősorban a vármegyék irataiban fellelhető követutasításokra, követi jelentésekre, az ablegátusok választását, az utasításokat jóváhagyó közgyűlések jegyzőkönyveire támaszkodik. Az említett iratok alapján jól bemutathatok a megyei nemesség elképzelései az adózás, a koronázási hitlevél szövegének kialakításával, a rendi sérelmek orvoslásával, majd a reformországgyűlések főbb kérdéseivel (magyar nyelv, úrbér, vallásgyakorlás szabadsága stb.) kapcsolatban. Főleg Braun Sándorné tanulmányából jól kirajzolódik a haladó és a konzervatív erők nem ritkán tettlegességbe torkolló megyei Összecsapása is. Ugyanakkor megismerkedhetünk a Tolna megyei közélet néhány haladó férfiával is, akik a reformtörekvések szószólói voltak a megyében és a diétán is. (Pl.: Bezerédj István) Horváth Árpád tollából egy közigazgatás-történeti tanulmányt is olvashatunk a kötetben (A megyei önkormányzat működése Tolnában 1848 és 1872 között). Az 1848. évi XVI. és XVII. te. a nemesi vármegye önkormányzatát is népképviseleti alapokra helyezte. A nemesség helyét a megye élén a közgyűlési hatáskörrel rendelkező állandó bizottmány vette át. A XVI. te. az önkormányzatok helyzetének végleges szabályozását irányozta elő. 1848—49-ben erre nem került sor, a bizottmány gyakorlatilag az 1870. XLII. te. végrehajtásáig, a többszöri újjászervezés ellenére is (1861, 1867—1871), ideiglenes szervezetű maradt. Ennek ellenére — anélkül, hogy megállapításunkban részletkérdésekre utalnánk - igen komoly feladat hárult mindhárom korszakban a megyei önkormányzat testületére. E feladatok részletezése az önkormányzati szerv működésének bemutatásában a dolgozat egyik fontos része. Különösen akkor, ha meggondoljuk, a bizottmányoknak kellett a polgári fejlődés alapjait lerakni. 711