Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Lekli Béla: A lenini levéltári dekrétum / 5–9. o.

is — miközben bizonyos különbségre helyesen mutat rá (az államosítást, központosítást, más osztály, más célok érdekében hajtotta végre) ~- a szovjet levéltárügy fejlődésének későbbi eredményeit vetíti vissza és tulajdonítja az első dekrétumnak. Csernov ezt írja: „Kalacsev és Szamokvaszov tervezetei, ugyanúgy, mint a kapitalista országokban végrehajtott levéltári központosítás is, csak az állami hatóságok levéltáraira terjedtek ki. A magántulajdonban levő levéltáraknak egész óriási tömegét nem érintette a központosítás, minthogy birtokosaiknak magántulajdonában voltak. Tehát a levéltáraknak polgári központosítása nem teljes, csak részleges központosítás. A lenini dekrétum szerint valamennyi magánlevéltár (gyárak, üzemek, bankok, kereskedelmi vállalatok, egyházak és kolostorok levéltárai) bekerült az Egységes Állami Levéltári alapba és állami tulajdonná lett. Ezt csak az Októberi Szocialista Forradalom után lehetett megtenni, amely megszüntette a termelési eszközök magántulajdonát (gyárak, üzemek, bankok stb.) és így a magánvállalatok és szervezetek levéltárait is állami tulajdonná tette ."

2 Csernovhoz hasonlóan értelmezi Komoróczy György 1958-ban a lenini dekrétumot: ,,Általában a kapitalista államok eljutottak a levéltári iratok egybefogásáig, de csak az állami igazgatás területén. Kialakultak a megyei, kerületi és helyenként az állami központi levéltárak a kapitalista államok egész sorában, de nem foglalták magukban a magánkézben levő akár mezőgazdasági, akár ipari üzemek gazdag, a kizsákmányolás feltárása szempontjából legfontosabb dokumentumait. Az első intézkedés a lenini dekrétum volt, amely össznépi tulajdonná tette a levéltárakban őrzött iratanyagokat s kimondotta az elvet, hogy a történelmileg értékes iratok fölött az állam rendelkezik, azoknak megsemmisítése társadalmi bűn és súlyos büntetéssel jár."

3 Mint láttuk, a lenini dekrétum csupán a kormányhatóságok levéltárait államosítja, nem szabályozza a helyi kormányzósági hatóságok levéltárait, a magántulajdonban levő levéltárakat, társadalmi szervek kulturális intézmények (múzeumok, könyvtárak, stb.) levéltárait, a kolostorok, egyházak levéltárait. Nem vitatható, hogy a magántulajdon államosítása megkönnyítette az Állami Levéltári Fond kibővítését, de ezzel nem foglalkozik a lenini dekrétum. Köztudott az is, hogy bizonyos társadalmi szervek és kulturális intézmények (mint a szakszervezetek és a Tudományos Akadémia) levéltárai a 20-as évek végéig védték önállóságukat a JEGAF-fal (Egys. Áll. Lev. Fond) szemben. Lenin az 1918. évi első levéltári dekrétum után 1919-ben és 1920-ban még öt levéltári dekrétumot írt alá. Ezek közül kettő, a kormányzósági levéltári fondókról, valamint a levéltári iratok őrzéséről és selejtezéséről szóló rendelkezés, szorosan kapcsolódik az elsőhöz, az elsőben érintett kérdések részletesebb szabályozásai. A többi rendelkezés részint a legaktuálisabb iratmentési feladatokat, részben pedig az első rendelet továbbfejlesztését, a levéltárépítés és iratvédelem újabb területeit szabályozza. Az a rendkívüli figyelem, amelyet a fiatal szovjet állam, élén Leninnel, - a polgárháború és intervenciós harcok közepette — a levéltárüggyel szemben tanúsított, minden elismerést megérdemel. Több legmagasabb szintű jogszabályt is alkotva nemcsak egységes levél társzervezetet teremtett, nemcsak a központi és helyi hatóságok iratait vette — államosítással - védelmébe, hanem védelemben részesítette a legelhanyagoltabb állapotban levő iratokat, a folyó ügyvitel történelmileg értékes iratait is, sőt már a magántulajdont 8