Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - FIGYELŐ - Körmendy Lajos: Proveniencia, pertinencia, nemzetközi levéltári jogviták / 671–683. o.

Bár a varsói konferencia javaslatai között találunk egy olyan pontot, ahol a Kerekasztal ajánlja a Nemzetközi Levéltári Tanácsnak, hogy állítsanak fel egy bizottságot, mely a nemzetközi levéltárjog ezen kérdéseit tanulmányozná, a folytatás elmaradt, és több mint tízéves szünet következett.

17 A kérdés 1974-ben került napirendre újra, most már jóval magasabb szinten. Ezután viszont gyorsan követték egymást a határozatok, javaslatok, szakértői összejövetelek. Hogy ezt a „robbanást" megérthessük, a hatvanashetvenes évek világgazdasági és -politikai változásaira kell pillantást vetni. A hatvanas években a dekolonizációs hullámban függetlenné vált országok csak az évtized végére stabilizálódtak. Persze ez viszonylagos megszilárdulás volt, sokszor csak politikai vonalon történt meg, de a folyamat nyilvánvaló. A hetvenes évek elején bekövetkezett „árforradalom" pedig a nyersanyagokban általában bővelkedő fejlődő országok gazdasági súlyát növelte meg ugrásszerűen. Aktivitásuk ennek megfelelően a nemzetközi szervezetekben megnőtt. A Nemzetközi Levéltári Tanácsban a regionális ágazatok gombamódra történt szaporodása jól mutatja ezt a tendenciát. Mindezzel együttjárt egy öntudatra ébredés: ezek az országok fölfedezték kultúrájukat, nemzeti identitásukat. De ugyanakkor észrevették a tőlük származó, de európai vagy amerikai múzeumokban, gyűjteményekben őrzött kulturális kincseiket is, és kampányt indítottak visszakövetelésükért.

18 Innen már csak egy lépést kellett tenni, hogy a levéltárakat a kulturális vagyon fogalomkörébe bevonják. Ezt megkönnyítette, hogy időközben a gyarmati sorból felszabadult országokban — közigazgatásuk megszilárdulásával párhuzamosan — megtörtént a levéltárügy megszervezése. Az UNESCO 18. közgyűlésének 4.212 sz. határozatát tekinthetjük kiindulópontnak, ezzel a határozattal került a nemzetközi levéltári jogviták kérdése a legmagasabb nemzetközi fórum elé. A közgyűlés „—figyelembe véve, hogy az UNESCO sok tagállama a múltban hosszabb vagy rövidebb ideig idegen uralom, igazgatás vagy megszállás alatt állt, — figyelembe véve, hogy ebből kifolyólag az ezeknek az államoknak a területén keletkezett levéltárakat onnan elvitték, — tudatában lévén azzal a jelentőséggel, amit a szóban forgó levéltárak az idegen megszállás, igazgatás vagy uralom alatt volt országok általános, kultúr-, politika- és gazdaságtörténete számára jelentenek . . . 1. — felhívja a tagállamokat, hogy jóindulatúan vizsgálják meg a más országok területén keletkezett levéltárakból származó, vagy az ő történelmükre vonatkozó iratok bilaterális keretben történő átadását, 2. — javasolja, hogy a főigazgató, tanácskozván a szakértő nem kormányszervekkel, vegye tervbe egy ilyen átadásokat taglaló részletes tanulmány lehetőségét, és arról tájékoztassa a közgyűlést a 19. ülésen". A határozatnak megfelelően a kompetens szerv, a Nemzetközi Levéltári Tanács egy szakértőkből álló bizottságot hozott létre, mely 1976-ban tartott tanácskozást, és megpróbált továbblépni. Egyik legfontosabb feladata — úgy tűnik — magának a problémakörnek a meghatározása volt. Erre enged következtetni, hogy alapvető definíciókat találunk a kiadott munkaokmányokban (a levéltári forrás, a fond, az állami és magánlevéltárak), valamint átfogó rendszerezést (a levéltári jogviták típusai, levéltári alapelvek és alapfogal677