Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Vadász Géza: Fejér vármegye nemességi iratainak gyűjteménye / 523–540. o.

bizonyítása elégtelen módokon is történhetik, mivel zsinórmértéket e tekintetben mind ez ideig nem szabtak. Kéri ezért, hogy az a tény, hogy valakit a kérdéses Összeírásba belefoglaltak, ne erőtleníthesse meg a tiszti főügyész által emelt kifogást, ha probléma merül fel valakinek a nemesi jussa gyakorlásával kapcsolatban. A megyei állásfoglalás így hangzik: a bemutatott összeírásokat mindenesetre egybe kell kötni, és szükségesek, megfelelnek a tisztviselő-választásokkor történő voksolásokra, valamint a nemesi felkelések alkalmával és a nemesség közt felosztandó teher rendszeres elhatározása esetében. A kérdéses lajstrom azonban csak a megye házi szükségleteire használható, de nem engednek meg annak tartalmáról hiteles kiadásokat. Addig is, amíg a régi nemesi lajstromot megtalálják, pótlásként kell megtartani, de ezen fenntartásokkal. (350.) A későbbi halál vagy szaporodás következtében beálló változásokat időről időre ki kell igazítani. Végül 1821-ben az áprilisi közgyűlésen 519-es számra bemutatták a megye rendjeinek a „Fejér vármegyében lévő és nemesi szabadságban élő személyek lajstromát'' betűrendbe szedve, járások szerint. Ugyanekkor elkészült a nemesek lajstroma járások és községek szerint is. Végül hitelesen bemutatták ugyanezen 519-es számra a sok vitát kiváltó Jndex nobilium"-ot is, amely 1694—1848-ig tartalmazza a Fejér megyében publikált vagy nemesi bizonyságlevelet nyert nemesek adatait. Erről már 1816-ban megkezdődött a vita, amikor az alispán kifejtette: a nemes megye levéltárának hiányossága, hogy benne nem található nemesek összeírása. Ezért elrendelte e jegyzék elkészítését, a megalkotás módját tekintve azonban élénk vita alakult ki, amelynek ismerete szükséges az Index nobilium értékeléséhez. A nézetek összecsapása folyamán a következő véleményeket fejtették ki: a) Minden megyebeli nemest be kell írni a nemesi lajstromba, tehát a protocollumokban feljegyzetteket éppúgy, mint a közvélemény szerint ususban levó nemeseket. Indok: mind a donatariusokat, mind az emberemlékezet előtt nemesi szabadságban élőket be kell iktatni, akik már a jegyzőkönyvek létrejötte előtt nemesi szabadságban éltek. Ellenkező esetben ugyanis a regestrum tökéletlen lenne, annál is inkább, mivel a vita idején a jegyzőkönyvek még elenchizálva nem voltak, tehát véletlen is kimaradhatna valaki, b) Csak azokat a nemeseket vegyék be a catastrumba, akik ezen megyében publikáltattak, és így neveiket a protokollumok tartalmazzák. Ez a végül is felülkerekedő nézet azt hozta fel indokul, hogy ha minden most nemességgel élő megyebelit felvennének a lajstromba, akkor nem lehetne elkerülni, hogy olyanok is becsússzanak, akik nemesi szabadsággal élnek ugyan, de valódi nemességüket mindeddig be nem bizonyították. Ennek ellenére beiktatnák őket a tagadhatatlan nemesek sorába, és így mindenkor nemesi bizonyságlevelet nyerhetnének, sőt maradékaikra nézve is elenyészne a fiskusnak minden ellentmondáshoz való joga. Súlyosbítaná a helyzetet, hogy e nemtelenek más megyékben lakó ivadékai is csak a közös leszármazást kell, hogy kimutassák ezekkel, és nyomban újabb és újabb nemesek támadnak. c) Voltak, akik össze akarták egyeztetni a két nézetet: a regestrumba külön iktassák be a jegyzőkönyvekből kiírtakat, és külön jegyezzék fel az azokban nem található, de nemesi ususban levőket. A nehézségek azonban így nem oldódnának meg. d) Némelyek hasznosabbnak vélték azt, hogy a tervbe vett catastrum végképpen elhagyattasson, mivel a személyes nemesség iránt való vizsgálódások veszedelmesek, amint arra a Neoacquistica Commissio működésének vészes emléke int. 534