Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

államtól tovább is kapják. Ez a szintén nem lebecsülhető réteg ugyancsak rányomta bélyegét a falu társadalmi színképére. Aligha indokolt az a szemérmesség, amellyel a szerzők a nyilasmozgalom helyi jelentőségét kezelik. Minthogy nem elemzik a képviselőválasztások tanulságait, nem derül fény arra sem, hogy Szőregen bizony nem lebecsülendő társadalmi-politikai erőt képviseltek. Nem volt véletlen, hogy Szálasi Ferenc a Csillagból való szabadulása után 1940 őszén meglátogatta szőregi híveit, de bizonyára az sem, hogy a nyilas hatalomátvétel után a párt legszűkebb vezetésében a ,,munkatörzs" 14 tagja közül kettő is szőregi volt: Kószó Béla a parasztság ügyeit intéző osztálynak, Kelecsényi István meg a „fajnemesítő osztálynak" lett a vezetője (Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon. 1974. 115.) Kelecsényi szerepel Szálasi naplójában is: a ,,pártvezető" 1942 nyarán „a párt kebelén belül megindítja a tudományos fajbiológiai kutatás munkáját, vezetőjeként Kelecsényi párttagot szemeli ki" (Szálasi naplója. 1978.95.). Nem értek egyet azzal a sommás értékeléssel, amellyel a szerzők a képviselő-testület döntéseit általában jelentéktelennek minősítik (177). Bethlen István díszpolgársága valóban az, de nem állítható egy sorba a falu villamosításával, a mozi tervezgetésével, iskola és óvoda céljára házvásárlással stb. Nem lett volna szabad fél mondattal elintézni a szőregi csata 80. évfordulóján, 1929-ben a községháza falán elhelyezett (1949-ben a mostani Hősök terén fölállított emlékműre áttett) emléktábla ügyét sem. Hiszen ez a tábla emléket állít a szőregi csatában vérzett lengyeleknek és olaszoknak is, és ha őket akkor Pilsudszki meg Mussolini jelképezte is, a haladó örökség kisajátítása a jobboldal részéről nem jelentheti egyszersmind, hogy a baloldal átengedi nekik a nemzetközi haladás hagyományának tiszteletét, megbecsülését. Alessandro Monti neve sajnos elő sem fordul a könyvben. Kevés hazai helységben állítottak emléket a második világháború magyar áldozatainak. A szőregi emlékmű szóra érdemes különlegessége, hogy a szabadságharc hősein, az első világháború elesettjein kívül az ő nevüket is márványba vésték. Ugyanezen a lapon elírás, hogy a község ,,egyes útjainak" magyar névvel való ellátásáról volt szó. A két fő út (akkor Rónay utca és Árpád utca) emberemlékezet óta magyar nevet viselt. Az elszakított városokról — országos mozgalom részeként (vö. Péter László: Szeged utcanevei. 1974. 29.) — Szőregen csak néhány újtelepi utcát neveztek el (177). Lord Rothermere fiának szőregi látogatása nem érdemelt annyi szót, amennyit rápazaroltak (178). Sommás ítélkezés és megint egy sajátosság föl nem ismerése rejlik abban a megállapításban, hogy Szeged, a szegedi középiskolák közelsége alig jelentett valamit a falu lakosságának (178). Bár erre vonatkozó tüzetesebb adatokat éppen a szerzőktől vártunk volna, a Szegedre járó szőregi diákok statisztikája helyett csak a magam tapasztalatából, de nyomatékosan hangsúlyoznom kell, hogy a harmincas-negyvenes években sok szőregi gyerek járt be szegedi középiskolákba, főként a polgári és kereskedelmi iskolákba. Számos szőregi fiú, lány végezte el 1944 előtt a négy polgárit, és tért vissza a földművelő, kertészeti munkához, háztartáshoz. Ez a művelődési mozzanat ismét fontos tényező a község társadalmi-politikai viszonyainak fejlődésében. 467