Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

A 16 holdas Hegyközi Péter (1882—1961), előbb községi pénztárnok, majd bíró is, aligha nevezhető „földbirtokosnak" (192). Ilyen nevetséges melléfogások joggal keltenek bizalmatlanságot a szőregi olvasókban az egész mű hitele iránt. Szabó István tanulmánya (Az agrárviszonyok változásai Szőregen a felszabadulás után) szintén nem veszi észre, hogy az általános sémák mögül kilóg a szőregi mezőgazdaság sajátossága. Adatszerűen nem kifogásolható, amit közöl, de értékelésében nincs önálló vélemény. Azt kellett volna ui. kimondania, hogy amiként Szőregen az országos átlagnál kevesebb volt a nincsetlen földmíves (126), ugyanúgy a földreformnak sem volt az országossal, vagy kivált a tiszántúli nagybirtokos vidékekkel azonos jelentősége, ő erőlteti: „A földreform alapos változást eredményezett a szőregi birtokviszonyokban" — mondja (216), majd kettőspont után mosolyt fakasztóan meg is cáfolja előbbi állítását: „1935-ben az 1 holdon felüli gazdaságok száma 709; 1947-ben 827 volt". Ez a változás szót sem érdemel. Az 1 és 5 hold közöttiek 409-ről 692-re nőttek. Ez már valami. De nem alapvető változás, hiszen itt nem volt jelentős nagybirtok: 100 és 200 hold közt mindössze öt, 200 és 500 közt csupán három gazdaságról tud a statisztika (206). A 215. lapon közölt levelet, amely Veres Péterhez, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökéhez szólt, emlékezetem szerint én írtam. (Nem tudom, Szabó István látta-e az aláírásomat rajta.) Utána a községi földosztó bizottság elnökét leváltották (215). Tévedések elkerülésére: nem Zsigmond Józsefet, hanem Bényi Miklós ócskavas-kereskedőt. Ti. Szabó István a 213. lap 5. jegyzetében közli az első bizottság névsorát, elnökként Zsigmond Józsefét, de azt elfelejtette megírni, hogy Zsigmond József már 1945. szeptember 8-án átadta helyét Bényinek, amint ezt szerencsére Nagy István nem felejtette el (229). Benyit váltották tehát le 1946. január 13-án, ekkor lett az elnök Szóráth József (sz. 1903.). Furcsa dolog 1978-ban egy bekezdésen keresztül olyan megfogalmazást olvasni, amely az ötvenes évek frazeológiájával szól a falusi osztályharcról. Szabó István a korabeli „hangulatjelentések" szavait történészként hitelesíti, s úgy beszél ma is a „fortélyos kulákról", ahogyan Rákosiék (219). Mintha nem tudná, mennyi igazságtalanságnak volt szülője ez a mesterségesen szított gyűlölet. 1950-ben a szőregi ,,kulákokat" (a gazdagok közt középparasztokat, szerbeket és magyarokat egyaránt) Ebesre, Tiszaszentimrére, Polgárra deportálták. Ezt a történetírás nem igazolhatja. Egyébként ugyanezen a lapon kellett volna egy alcím: „Az első szövetkezet". Szabó István ugyanis elsikkasztotta az 1948. október 13-án Kasza Lajos (sz. 1912.) elnökletével megalakult első szőregi termelőszövetkezeti csoportot, a Petőfit. Nem mondja azt sem, hogy Rákosi kecskeméti beszéde siettette „a szükség teremtette szövetkezeteket" (219), és hogy a szőregi Petőfi is ennek köszönhette létét. Azt is eufémizmussal mondja, hogy az állam a tagosítással „előmozdította" a szövetkezetesítést; valójában ez is egyik eszköze lett Rákosiék kezében a kényszerítésnek. Csak az 1950-ben alakult második és harmadik termelőszövetkezeti csoportról tud (219). Nem tudja, hogy a Vörös Rózsa elnöke Szóráth József volt, a földosztó bizottság korábbi elnöke. Pedig ezek az úttörők is megérdemlik, hogy nevüket a község története megörökítse. Beszél elnökről, vezetőségről (220), de személytelenül. Ugyanígy a Micsurin elnökét, Temesvári Józsefet (1898-1962) is említetlen hagyja. Az 1958-ban egyesüléssel 468 J