Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Péter László: Egy falumonográfia tanulságai (Szőreg): Szőreg és népe. (Tanulmányok.) Szerk. Hegyi András. Szeged, 1977. / 447–474. o.

dolgozatában a hivatkozásokból hiányzik a lapszám, és a tipografizálás elmaradása miatt több helyütt a közleményt tartalmazó kiadvány teljesen szokatlanul új sorba van szedve, fölötte pedig a közlemény címének végéről hiányzik a pont. A 29. jegyzetből még a megjelenés helye, éve is hiányzik. Sok szerző a lapalji jegyzetet annak a pótlására használja, amit szövegéből kifelejtett. Így a jegyzetek földuzzadtak. Már Horváth János figyelmeztetett (Magyarosan, 1947), hogy az a tudományos író, aki a jegyzetben a hivatkozáson kívül még további szöveget ad, olyan, mint aki két szájjal beszél, s egyikkel folyton belekotyog a másikba. Kétezer példányban, elsősorban tehát Szőreg népe számára kiadott monográfiában különösen kerülendő lett volna ez a gyakorlat. Minden szövegszerű mondanivalót be lehetett volna építeni a főszövegbe, hogy élvezhető, olvasmányos legyen. Az is előfordul, hogy a szöveg és a jegyzet aszinkronba kerül. A 175. lap alján a 129. jegyzet már elmondta, hogy 1930-ban a földreformmal kiosztott 329 telken 257 ház épült föl, ám a következő lapon fönt megint visszaugrik 1928-ba, mondván, hogy a házak nagyobb része még nem volt fölépítve. Az ilyen összevisszaság nem szolgálja a világos megértést, a fejlődés ésszerű követését. S még a „pótszövegek" elhagyásán túl is takarékoskodni lehetett volna a hivatkozásokkal. Ebben is a legellentétesebb megoldásokat mutatják a szerzők. Karácsonyi Péter egyénien rövidít (pl. Györffy: Történeti földrajz). Ferenczi Imre Kálmány egyetlen munkájának néhány lapját egymás alatt hatszor idézi, közülük egy-egy lapot, a 20-at és 35-öt háromszor-háromszor (276). Egyébként is célszerűbb lett volna, ha nem erre az 1885-ben megjelent, szinte hozzáférhetetlen füzetre hivatkozik, hanem új kiadására,. Az ősi magyar hitvilág című gyűjteményben (szerk. Diószegi Vilmos. 1971. 2. kiadás 1977). Szakszerűtlen a hivatkozás a szerkesztő nevével jelzett kötetre (116), és szokatlan ma már az é, n. jelölés: az ilyen mű megjelenési idejét igényes kutató már kinyomozza, és szögletes zárójelben megadja (117). Ferenczi Imre dolgozatának legfájóbb hiányossága, hogy nem nevezi meg adatközlőit. Állítólag, mert hosszú lett volna fölsorolni őket (368). Holott néprajzi dolgozat az adatszolgáltatók megjelölése (nevük, lakáscímük, születési évük) nélkül nem hiteles, mert nem ellenőrizhető. Jegyzékükre jutott volna néhány sor, a szövegben pedig elég lett volna monogramjukra vagy sorszámukra utalni. Az át nem.gondolt szerkezet, tagolás következménye, hogy az alcímek tipografizálása is következetlen: egyenrangú fejezetek címei eltérő nagyságú és típusú betűkkel vannak szedve (vö. Bezdán Sándorét, Nagy Istvánét, Ferenczi Imréét). Trogmayer és Ferenczi dőlten emel ki, a többi nem él a kiemelés lehetőségével. Ellentmondások A szerkesztés fogyatékosságának legsúlyosabb következménye a kötetben előforduló számos ellentmondás. Ezt észrevenni, kiszűrni, azaz a szerzőket egyeztetésre bírni: a szerkesztő elemi föladata. Ha Andó Mihály a 21. lapon fönt a 2. sorban azt írja, hogy a Maros szabályozása 1840 és 1850 között ment végbe, nem írhatja már a 12.sorban, 452