Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - IRODALOM - Schneider Miklós: Évszázadokon át. Tolna megye történetének olvasókönyve I. Szerkesztette: K. Balogh János. Szekszárd, 1978. / 389–392. o.

Igen színes és élvezetes olvasmány a török kort bemutató rész, mind forrásainak sokrétűségét, mind tematikáját illetően. Sokkal problematikusabb a következő fejezet, amely Az új honfoglalás évszázada címmel az 1686—1790 közötti korszak bemutatását volna hivatva szolgálni. A szerkesztő ennél a fejezetnél, azzal, hogy túlságosan szabad kezet adott a kitűnő jogtörténész szerzőnek, azt érte el, hogy a kötetbe alig illő, az olvasókönyv alapcélkitűzéseinek kis mértékben megfelelő rész készült. Igaz, az alapul vett és közölt statútumok, illetve statútum-részletek az élet számos oldalát érintik és így önmagukban is rengeteg jellemzőt mondanak el a korról, de a jogi szabályozás mégiscsak az egyik (és talán nem is a legfontosabb) eleme a megye életének, így végeredményben eléggé egysíkú képet rajzol arról a korról, amelyről egyébként minden megyei levéltárnak (így nyilván a tolnainak is) a leggazdagabb, legsokrétűbb és mennyiségileg is számottevő forrásanyag áll a rendelkezésére. Hogy csak egy kiragadott példát említsünk: a megye történetét illusztráló forrásközlésből hogyan maradhat ki a Mária Terézia féle úrbérrendezés valamely dokumentuma. A már korábban idézett „más és más megközelítési mód" tehát ilyen problémákat vet fel. De ha meg is engedjük, hogy az anyagválogatás, a forrásbázis szélessége tekintetében a szerzők a maguk elképzelései szerint járjanak el, abba már semmiképpen sem mehet bele a szerkesztő, hogy az egyes részek formai-szerkezeti tekintetben is eltérjenek egymástól. Ez a tolnai kötet esetében úgy mutatkozik főként, hogy egyes fejezetek szerzői bőséges (néha túlzottan is részletező) annotációkat fűznek minden egyes dokumentumhoz, míg mások egyáltalán semmit. Ez a körülmény az olvasót nagyon sok esetben teheti bizonytalanná, hiszen míg az egyik dokumentum helye, értelmezése, jelentése világosan áll előtte, a másikkal nem tud mit kezdeni: nem tisztán tudományos célzatú forrásközlésről lévén szó, ez nagy hiányosság. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy talán nincs szükség a FORRÁS, JEGYZETEK, MEGJEGYZÉS címszavak állandó feltüntetésére, de ennél is sokkal feltűnőbb az, ha egy levéltári forrásközlésben nem tudják megvalósítani a jelzetek egyöntetű megfogalmazását. Ami egyébként a kiadvány apparátusának egyéb vonatkozásait illeti, még két megjegyzés kívánkozik ide. Az egyik az, hogy nagyon hiányzik a részletes tartalomjegyzék, vagyis a kötetben közölt dokumentumok címének teljes felsorolása, valamint a levély tári források és a felhasznált kiadványok jegyzéke. A másik pedig a teljesen érthetetlenül NÉVMUTATÓ-nak nevezett szómagyarázat kérdése. Attól eltekintve, hogy nem szerencsés a mutatót (tehát a hely- és személyneveket, valamint a kötetben előforduló tárgyak-témák előfordulási helyét jelölő segédletet — amelynek a funkcióját ez a „névmutató" egyáltalán nem tölti be) és az idegen, vagy kevéssé ismert szavak magyarázatát egybeömleszteni, maguk a szómagyarázatok is nem egy esetben megkérdőjelezhetők. Legutóbb éppen a nógrádi olvasókönyv ismertetése kapcsán vetette fel a recenzens a túlzottan tömörítő szómagyarázatok veszélyeit. Ezek a veszélyek azonban alapos körültekintéssel kiküszöbölhetők, hiszen a cél ezzel a segédlettel nem lexikonrészletességű magyarázatok nyújtása, hanem elsősorban csak az adott kifejezésnek a kötetben előforduló szövegösszefüggés szempontjából való értelmezése. Arra viszont kínos gonddal kell ügyelnie a szerkesztőnek, hogy a tömörség ne jelentsen félmegoldást, vagy esetleg 391