Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - IRODALOM - Jároli József: Sándorfalva története és népélete. Szerkesztette: Id. Juhász Antal. Sándorfalva, 1978. / 378–382. o.

A sándorfalvi kötet, mint a címadás mutatja, két nagyobb lélegzetű fejezetre tagolódik: a község története, népélete. Terjedelmében szerényebb, de fontosságát tekintve nem kisebb jelentőségű a földrajzi neveket összefoglaló III. rész és a IV. fejezetként szereplő Adattár. Nem hagyományos értelemben vett községmonográfia tehát a kötet, hiszen hiányzik lapjairól a község természeti környezetének, népesedéstörténetének stb., leírása. Sándorfalva nagyközség története c. első fejezet id. Juhász Antal munkája, aki mint a kötet bevezetőjéből kiderül, korábbi pedagógus működése során került egész életre szóló kapcsolatba Sándorfalvával. Munkájában sokhelyütt a személyes emlékek, élmények leírása hozza életközeibe a sándorfalvi história számos érdekes mozzanatát. A nagyközség múltjának megértéséhez a településtörténet adja a kulcsot, amit a szerző jó érzékkel vett észre. A történet paradoxona, hogy a Tisza 1879-es nagy árvize kellett a község megalapításához. Az alapítók 1879-ben nagyrészt az elpusztult Algyő község lakóiként találtak árvízmentes otthonra Pallavicini Sándor őrgróf „kegyelméből". A hatalmas latifundium ura „emberbaráti" gesztusból adományozott 300 hold művelésre nem nagyon alkalmas homokos földet a hajléktalanná vált „gyevieknek". Azonban már az alapítás körülményei rámutatnak az emberbarátság igazi mivoltára. A „kegyelmes őrgróf" az új faluban megtelepült földnélküli algyői, majd az ország számos vidékéről a faluba bevándorolt ágrólszakadt szegénységben olcsó munkaerőt tudott biztosítani birtokaira. A falu belterületét adományozó nevéről Sándorfárvának keresztelt község közigazgatási anakronizmus is lett hosszú időre, noha létrehozásában Csongrád megye akkori vezetői nagy igyekezettel működtek közre. A nagymúltú Algyő egész területe egy éppen kialakuló község külterülete lett, annak ellenére, hogy végül is az algyőiek közül sokan régi otthonukat építették újjá, az új faluba költözés helyett. Az újonnan telepített Sándorfalva pedig hosszú ideig nem volt képes ellátni a reá háruló községi funkciókat. Megindult az algyőiek harca a telepítés megakadályozására, majd amikor ez már nem volt lehetséges, a község korábbi önállóságának visszaszerzéséért. Az évekig húzódó csatározás 1882-ben jutott nyugvópontra, amikor Algyő a belügyminisztertől ismét visszakapta önálló községi jogállását. Sándorfalva azonban ezzel elvesztette külterületének nagy részét, vele együtt az ott élőktől nyert adójövedelmét is. Ezen érdemben a későbbi határátcsatolások sem tudtak segíteni, mert a község történetét a felszabadulásig végigkíséri az általános szegénység. A községi háztartás költségeit a környező községeknél jóval magasabb pótadóval lehetett úgy-ahogy biztosítani. Ezért a község fejlődése szempontjából fontos beruházásokhoz vagy az őrgróf adományára, vagy államsegélyre volt szükség, amikből bizony elég kevés jutott Sándorfalvának. Az alapítástól napjainkig eltelt egy évszázad történetének megírásánál nem lehetett érvényesíteni a nagy tradíciókkal rendelkező helységek históriája összegezésénél használatos korszakolást. A szerző ezért nyolc tárgykör köré csoportosította mondanivalóját: település és köztörténet, közlekedés, mezőgazdaság, művelődésügy, ipar, kereskedelem, hitelélet. (Külön alfejezetet szentel a kötet a sándorfalvi művészek és a művészélet bemutatásának. Szerzője dr. Szelesi Zoltán.) A kronológiai tagolás helyett nagyobb tárgykörök áttekintését teszi szükségessé a rendelkezésre álló forrásbázis is. A községnek viszonylag 379