Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.

csőn, szeszgyár volt Baján és Pakson, tejtermékgyártás Baján és Mohácson, és egy sütőipari üzem Baján. A tartósítás igényének fellépését mutatja a Mohácson, Kalocsán és Szekszárdon működő jéggyár is.

61 Mint látjuk a területen elsősorban a tartósító ipar jelentősége nőtt meg, s mindez nyilvánvalóan szoros összefüggésben volt a tartalékolásra törekvéssel, az élelmiszeripar modernizálásával. A vegyészeti ipar ugyancsak megsínylette a gazdasági válságot. Az 1920. évi népszámlálás idején még nagyvállalatként tartották nyilván Baján a gyufagyárat, amelyben 27 munkás dolgozott. 1930-ban már nem szerepelt ez az üzem a nagyvállalatok közt, a gazdasági válság áldozatául esett. A vegyészeti ipart kisebb szappanüzemek képviselték. Az a kép azonban, amely a statisztikai adatokból kiolvasható, mégsem sötét. Baján változatlanul gyártja a világítógázt a Városi Gáz- és Villamosüzem, amely utóbb nevét Baja város Közművei Gázgyárára változtatta. A Mohácsi Juno szappangyár pedig, amelyet az egykori tulajdonos Káldorra magyarosított nevű fiai vezettek, az 1930-as évek eleje óta nemzetközi vásárokon és kiállításokon is rendszeresen részt vett, és kitűnő hírnévre tett szert. Az 1935. évi gyári címjegyzékben új üzemként jegyezték fel Stelíy Walter gyógynövénygyűjtő és szárítóüzemét öregcsertőn.

62 E terület nyomdaipara is nagyon gyenge. Minimális fejlődés azonban kimutatható. 1920-ban még csak Szekszárdon volt 20 alkalmazottnál többet foglalkoztató nyomdaüzem, 1930-ban már Kalocsán is feljegyeztek egy 28 főt foglalkoztató nyomdavállalatot. Érdekes módon az ebben az iparágban foglalkoztatottaknak mindössze 0,3%-a volt akkor a két nagyvállalat dolgozója, a többi nagyrészt könyvkötészettel foglalkozott. 1935-ben e két említett nyomdavállalaton kívül Baján is feljegyeztek egy gyári nyomdát.

63 Az építőipar és a szolgáltatóipar jellegénél fogva is inkább a „kisvállalkozás" profilját mutatja, a kőművesek változatlanul „vendégmunkásként" távolabbi vidékekre jártak, idényjelleggel dolgoztak. A szolgáltatóipar mértékéről, munkásainak számáról elsősorban a különböző címtárak adataiból kaphatunk képet, bár e címtárak meglehetősen pontatlanok. A népszámláláskor összeírt ipari keresők száma és a címtárban név szerint felsorolt iparosok száma közt, — különösen ebben az iparágban - nagyon nagy az eltérés. Ez arra enged következtetni, hogy a falvakban már igen jelentős lehetett a másnál dolgozó segédek száma, ami az iparosok elproletarizálódására, elszegényedésére mutat. 1930-ban e területen összesen 6042 ipari vállalat dolgozott, s ez esetben vállalatnak kell nevezni a műhelyeket is. Ezeknek több mint a fele: 3774 segéd nélkül dolgozó üzem, műhely volt. 16 viszont húsznál több munkást foglalkoztató nagyvállalat. A további üzemek nagy többsége (1744) egy-két segéddel dolgozott, 369 üzemben három-öt segédet alkalmaztak, és mindössze 107 volt az olyan középüzem, amelyben a segédek, munkások, alkalmazottak száma a hat-tíz között mozgott, míg 32 üzemben 11—20 „segédnek" nevezett munkást alkalmaztak.

64 Mindez arra mutat, hogy ezen a területen a települések nagy többségében kisiparosok kezében volt az iparűzés, s gyáripari jellegű termeléssel viszonylag kevesen foglalkoztak. Ha az 1920. és 1930. évi hivatalos statisztikai adatokat vizsgáljuk, az első évben 5,2%-a volt az ipari nagyvállalatokban dolgozott munkások aránya (a tulajdonképpeni 238