Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.

r galmazza az iparkamara, amelynek célja Budapest és a Duna menti községek jó építőanyaggal való ellátása. 800 db 100 Ft-os részvény kibocsátásával akarták létrehozni.

30 1900-ban már működött Mohácson az a nagy gőztéglagyár, amely 120 000 Ft befektetéssel, 10 LE gőzgéppel évi 8 millió téglát és 3,5 millió hornyolt cserepet állított elő, s 150—180 munkást foglalkoztatott. A Duna mentén Budapest volt a legfőbb piaca. A hivatalos statisztika szerint 1900-ban 25, 10 évvel később 95 főt foglalkoztatott a Mohácson működő gőztéglagyár.

21 E gyárak idényjellegüknél fogva nem biztosítottak rendszeres évi foglalkoztatottságot a munkásoknak. Az építőanyag-szükséglet növekedését mutatja, hogy e gyárak száma növekedett. 1880-ban még csak egy cementárugyár működött a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara területén, 9 évvel később már 10, s ezek egyike Tolnán áUt.

22 Az iparszerkezetet tekintve a foglalkoztatottaknak aránylag magas száma és aránya található a faiparban. A faanyag könnyen leúszott a Dunán Észak-Magyarország erdeiből, tölgyek és fenyők adták a Baján és Mohácson létesült fűrésztelepek nyersanyagát, ahonnan a feldolgozott áru az Alföld belsejébe és a Dunántúl távoli területeire is eljutott. 1914-ben már villanyerővel működő fűrésztelep volt Mohácson, míg egy másik itteni fűrészüzem energiáját 240 LE géppark szolgáltatta és 25—40 munkás serénykedett ott. Ugyanakkor Baján 140—150 fős munkásgárda és 40 LE géppark dolgozott a két esztendővel korábban létesített bajai Tömörfa Bútorgyárban, amelynek termékei NagyBritanniába is eljutottak. Asztalosüzemek alakultak át ekkor gyárakká pl. a bajai Utry üzem (18 HP, 10 munkás), a kalocsai zsöllyeágy-pamlag- és fabútorüzem. Meg kell még említenünk a Spitzer testvérek 1905-ben Kalocsán alapított faárugyárát, amelyben asztalos- és famunkát állítottak elő. Speciális árujuk volt a kubikos talicska, a kapa- és a kaszanyél, amelyet külföldre is szállítottak. Nem lebecsülhető ezen a területen a faiparon belül a háziipari jellegű tevékenység sem. E nemben az egyik legjelentősebb üzem a Kalocsa és Vidéke háziipari szövetkezet volt, amelyben 13 LE gép és 15-20 állandó munkás, továbbá 100 bedolgozó helyi iparos végzett épület- és bútorasztalos munkát, és állított elő pl. méhkap tárokat. Itt kell megemlítenünk a kosárfonó munkát is, amelyet ugyanez a szövetkezet 150 háziiparossal végeztetett a századfordulón. 1912-ben 250 háziiparost foglalkoztatott a Kalocsa és Vidéke Háziipari Szövetkezet: gazdasági és gyümölcsszállító, utazó- és ruhás kosarak, vesszőből készült gyermekkocsik, továbbá cirokseprű, mennyezetnád, sőt harisnyakészítés is feladata volt. (26 kötőgépjük volt.)

23 A kosárfonás alapvető nyersanyagát a fűzfa szolgáltatta. Ugyanez volt az alapja a Mohácson kialakult kosárfonó iparnak is.

24 Kalocsa érseki városi jellege hozta létre a rózsafüzérkészítő háziipartelepet, ahol 15 belső és 140 külső iparos dolgozott a századfordulón, s ahol 1912-ben 12 munkást és 100—140 háziiparost tartottak nyilván. A fa, az építő és a közlekedési eszközgyártó iparágak közti átmenetnek tekinthető az a/hajóácsipar, amelyet elsősorban a vízimalmok építése és karbantartása hívott életre Mohácson és Baján. Ez utóbbi helyen műhelyei a Sugovica és a Duna mentén álltak, s ezekben nemcsak csónakokat, hanem mélyebbjárású dunai hajókat is építettek.

25 229