Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.

E nagyvállalatok gépi berendezéséről kapunk képet egy 1914-ből származó és a hazai ipar beszerzési forrásait áttekintő címtárból. A bajai gőzmalomban 30 munkás és 150 lóerő összteljesítményű gőzgéppark dolgozott ekkor, míg Mohácson 3 gőzmalom őrölte ekkor a búzát, a rozsot és a tengerit összesen 49 munkással és 310 lóerős gépparkkal.

13 Az 1880-as években az egyik mohácsi malom 55 000 q őrlőképességű volt, 30 LE gőzgépre volt berendezve s a megye monográfia írója szerint rendszeresen exportálta a lisztet Ausztriába és Bajorországba.

14 1900-tól kezdve igen sűrűn adott hírt a sajtó és az ipari kompasszok új gőzmalmok létesítéséről vagy pedig a régiek modernizálásáról. Az élelmiszeripar tehát erős bázis ezen a tájon, üzemei megalapozottak és fejlődőképesek. A foglalkoztatottak számát tekintve azonban a ruházati ipar a legerősebb éppúgy mint 50 évvel azelőtt. Ebben az iparágban viszont nagyvállalatot keveset találunk. A kisipar uralta azt, s a foglalkoztatottak aránya fogyó tendenciát mutatott. Az egész területen mindössze két, 20-nál több munkást foglalkoztató vállalatot jegyeztek fel 1910-ben: Tolnán 63 segéddel dolgozott egy cipőgyár, amely 1914-ben „Merkúr cipőgyár Rt." néven 100 munkással, 20 lóerős géppel állított elő cipőket. Ugyanakkor Bátaszéken egy 27 munkást foglalkoztató cipőfelsőrészkészítő gyárat találunk. Az üzemek termelési értékét nem ismerjük. Ehhez az iparághoz tartozik, bár elsősorban háziipari jellegű volt a Kalocsavidéki Földművesek és Iparosok Egyesületének harisnyakötő telepe, amely 25 belső munkást foglalkoztatott.

15 Jelentős e régióban az építőiparban foglalkoztatott munkások száma is. Érdekes módon á nagyvállalatok között mindössze Tolnán és Szekszárdon találunk egy-egy 25, illetve 21 munkást foglalkoztató építészeti vállalatot 1900-ban,

16 majd 10 évvel később Mohácson dolgozott egy közútépítési vállalat 38 és egy kőműves vállalkozó 23 segédmunkással. Ekkor már a tolnai és a szekszárdi építészeti vállalatokról nem esik szó.

17 Az ebben az iparágban dolgozók száma azonban 1900-ban és 1910-ben is meghaladta a 2700 főt. Mindez arra mutat, hogy ez az iparág elsősorban a munkásokat küldte szét munkavállalóként, amire egyébként az iparkamarai és egyéb, elsősorban sajtóadatok utalnak.

18 Erre mutat az az aránylag nagy különbség is, amely az építőipar és a kő-, föld-, anyagstb. ipar üzemeinek és munkásainak száma között fennáll. S ez az iparág az, amely (az urbanizáció számszerűen kimutatható előrehaladásával ellentétben) számban és arányban is 1900 és 1910 között csökkenő tendenciát mutat. De valóban ez-e a helyzet? Ide kívánkozik a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara 1910. évi állapotokat bemutató jelentése, amely szerint a téglagyárak vezetői ismételten panaszolták, hogy „a nép gyakran éget mezei kemencében téglát, állítólag saját hasznára, azonban sokszor eladja a téglát, és ezzel ellenőrizhetetlen versenyt okoz."

19 A nagyvállalatok, illetve a gyári jellegű üzemek száma — statisztikailag is kimutathatóan - nőtt ebben az iparágban, Pakson 1893-ban egy gőztéglagyár létrejöttét szor228