Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Heiszler Vilmos: A fényképek közgyűjteményi kezelésének kérdései: a fénykép mint történeti forrás / 201–213. o.

A Munkásmozgalmi Múzeumban tehát a múzeumi előírásoknak megfelelően minden egyes dokumentumot darabszinten vesznek nyilvántartásba, s azután tárgyi alapon kialakított rendszerbe illesztik az egyes felvételeket. „Gyűjtemények", az anyag keletkezési helye vagy egyéb szempont szerint kialakított dokumentumegyüttesek csak ideiglenesen maradnak együtt, a cél a feldolgozás után az egyes darabok tárgyi rendszerbe való beillesztése — levéltáros nyelven szólva a pertinencia-elv érvényesül. A személy- és városkép felvételeknél valóban könnyű egy fontos ismérvet, az ábrázolt személy ill. helység nevét kiemelve beosztani a képeket. Bonyolultabb a feladat az ún. eseményábrázolásoknál, hiszen a fénykép feldolgozója által legjellemzőbbnek tartott jegy nem minden esetben egyezik a későbbi felhasználók által keresett jegyekkel. így egy jellemző jegy kiválasztásával (mert a jellemző jegy kiválasztása után a csoportba osztás is megtörténik) a többi, szintén fontosnak bizonyulható információ elvész. A kutatók tájékoztatására a fényképgyűjtemény kezelői segédleteket készítenek. A segédletrendszer alapja az egyes őrzési egységek (dobozok) tartalmáról készített ún. dobozlista. E listák egy példányát a dobozban helyezik el, egy példányáról pedig kisméretű kartont készítenek. E kartonokból katalógust alakítanak ki (jéilQge alapján könyvtári tárgyszókatalógusokhoz áll legközelebb), s ennek segítségével lehet előzetesen tájékozódni az anyagban. A negatívokhoz a leltárkönyvek alapján név- és tárgymutató kartonokat készítenek.

10 Elsősorban esztétikai alapon gyűjti és rendezi anyagát a Magyar Fotóművészek Szövetsége által fenntartott Fotótörténeti Gyűjtemény. Miután egy kép művészi értéke elsősorban alkotójától függ, a nyilvántartás alapja itt a képet létrehozó fényképész. A képanyagot is a szerzők szerint csoportosítják. így párhuzam vonható itt a levéltári fond fogalommal: az anyagot létrehozó személye a rendszerezés alapja. Emellett itt is érvényesül a darabszintű nyilvántartás a leltározás alapján. A leltározás egyúttal bizonyos mértékig feltáró munka is, ugyanis 12 információ vezethető be egy adott képről a leltárkönyvbe: leltári szám, a fényképész neve, a fénykép címe és leírása (a legnehezebb feladat), a felvétel ideje, a kép anyaga, technikája, mérete, a megszerzés módja, a kép vételára, állapota, elhelyezése, a vétellel kapcsolatos ügyirat száma, egyéb megjegyzések. Az így nyert információk már új rendszerbe is rendezhetők (a leltárkönyv a tételek mechanikus egymásutánisága miatt tájékoztató segédletként használhatatlan). A gyűjteményi nyilvántartási szabályzat háromfajta mutatót ír elő: a fényképész neve, a készítés helye, a felvétel időpontja szerint.

11 A jelenlegi gyakorlat ezt túllépi, mert készül az ábrázolt személyek, az ábrázolt városok s a műtermi felvételek hátíapkészítőinek mutatója is. A Fotótörténeti Gyűjtemény feldolgozó munkája a múzeumi gyakorlatot követi. A legnagyobb budapesti könyvtári fényképgyűjtemény, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének keretein belül szervezett fotogyűjtemény is ikonográfiái szempontok, tehát az ábrázolás tárgya szerint tárolja és tartja nyilván anyagát. Az 1957 óta folyó rendszeres gyűjtőtevékenység eredményeként összegyűlt fényképanyagot tárgy szerint csoportosítják. Nem vezetnek egységes leltárkönyvet az egész anyagról, hanem az egyes tárolási egységekben (dobozokban) őrzött anyagot külön-külön tartják 206