Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Gál Judit: A sajtópolitika irányítása a Teleki-kormány idején, 1939–1941 / 181–199. o.

Imrédy Béla megbuktatásával Teleki Pált az uralkodó osztálynak az a csoportja ültette a kormány élére, mely a németeknek való behódolásában és a nemzetiszocialista eszmék átvételében meg kívánt maradni azon a fokon, ahova Imrédy politikája 1939 elején eljutott. Nem akart a németek mellé véglegesen és teljesen lecsatlakozni úgy, hogy ezzel az önálló magyar imperialista törekvéseket veszélyeztesse, nem kívánta feladni az ország még megmaradt önállóságát. Teleki Pál a fegyveres semlegességgel a háború után bekövetkező' forradalmi hullám idejére akarta megőrizni az ország, az állam fegyveres erejét, hogy biztosítsa az uralkodó osztály hatalmát az ország népe felett, és megvédje a visszaszerzett területeket. Az uralkodó osztálynak ez a része a hagyományos kormányzati formákat kívánta megőrizni, a társadalom zárt struktúráját biztosítani, a nyilas demagógiát visszaszorítani. Egységes volt azonban az uralkodó osztály hatalmának megőrzésére való terrorisztikus törekvéseiben, tengelybarátságában. Ennek a politikának alátámasztására a kormány olyan propagandagépezet kialakítására törekedett, amely minden vonatkozásban szolgálja a kormánypolitikának nemcsak távlati céljait, hanem napi taktikai lépéseit is. Céljuk mind az uralkodó osztály egyes csoportjainak eltérő törekvései, mind magának a Teleki-féle koncepciónak irrealitása miatt nem valósulhatott meg, és a német birodalmi propagandagépezettel is szembe találta magát. A Teleki-kormány örökölte az előző kormánytól a kormánypárt sajtójának vezetó' gárdáját és a sajtóirányítás vezetőit. Teleki Pálnak kormánya élén meg kellett küzdenie az imrédystákkal, a nyilasokkal, — akiknek demagógiájától az uralkodó osztály tartott —, valamint a baloldali mozgalmakkal. Mint ahogy a kormányban is csak lassan tudott személycseréket végrehajtani, saját híveivel váltva fel néhány németbarát politikust, a sajtóirányításban, a kormánysajtóban és a sajtókamarában is megmaradt az imrédysták befolyása, hatalma. Az újonnan visszacsatolt területeken a sajtó irányítása a szélsőségesen nacionalista kormánybiztosok feladata lett. 1940-ben Horthynak panaszolta egy beadvány, hogy Imrédy — bukása előtt — az Új Magyarság részvényeit, melyeket még Gömbös szerzett meg a kormánynak, Jogtalanul odaajándékozta Jarossnak, Milotaynak és Tors Tibornak," hogy saját propagandabázisául megtartsa. A korábbi kormánylapokból is 3 az imrédysták kezén maradt.

4 Teleki, aki Imrédy mozgalmát beolvasztotta a kormánypártba, megvédte az imrédysta sajtót, amikor a parlamentben egy pártonkívüli képviselő azt követelte, hogy a németeknek felajánlkozó Új Magyarságot ezután ne tekintse kormánylapnak. A sajtó irányítói közül a fegyveres semlegesség, a németeknek való teljes behódolást nem akaró és nyugati orientációs politikát is folytató, a belpolitikában a nyilasokkal is szembeszálló vonalat képviselte a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc, az 1940-es sajtó törvényjavaslatot benyújtó új igazságügyminiszter, Radocsay Imre, a külügyi és a miniszterelnökségi sajtófőnök és a budapesti Sajtóellenőrző Bizottság vezetője, Rákóczy Imre. A másik tábor a németeknek való feltétlen behódolástól várta a területi revíziót: a két külügyminiszter, a hadügyminiszter, a vezérkar főnöke, a sajtókamara elnöke és a kormánysajtó vezetői. Ezért az intézkedések keresztezték egymást, a hatásköri villongás különösen a vezérkar és a polgári vezetés között elég gyakori volt. A propagandában 183