Levéltári Szemle, 29. (1979)
Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Erdmann Gyula: Az iratkezelés jelenlegi helyzete az országos hatáskörű szerveknél / 163–180. o.
Hozzá kell tennünk, hogy — utaltam már erre — a levéltárosok sem álltak (felkészítetlenségük miatt ez részben érthető) a vállalatokkal kapcsolatos munkájuk során a helyzet magaslatán. Sokszor a rendelkezések merev betartását kérték számon ahelyett, hogy a vállalatok sajátos helyzetét megérteni s a mindkét fél számára elfogadható megoldást keresni igyekeztek volna. A kompromisszumra törekvés — úgy vélem — a vállalatok esetében nem helytelen. Levéltárunk több figyelmet fordíthatott volna a vállalati iratkezelés problémájára. Még a szabályzatok véleményezésekor sor kerülhetett volna ágazatonként 1—2 vállalat szervezetének, ügymenetének helyszíni, alapos megismerésére. Mivel egy-egy ágazat vállalatai szervezetükben, ügymenetükben nagyban hasonlítanak egymásra és ügyköreik egy része is azonos jellegű, sok olyan általános jelenség lett volna kiszűrhető, amelyek a többi szabályzat véleményezésekor jól kamatoztak volna, főként, ha a tapasztalatok összegezése levéltári szinten megtörtént volna. Így e munka atomizáltán folyt; a tapasztalatok, illetve az induló elemző munkák összesítése és a minden referens számára követendő azonos eljárás normái is a jövő feladatát képezik. Elszomorító — s ez nemcsak a vállalatokra áll, hanem általános jelenség — az iratkezelők, irattárosok helyzetének teljes — immár több évtizedes múltra visszatekintő — rendezetlensége. Megbecsülésük, úgy erkölcsi, mint anyagi téren alacsony szinten áll, jobb besorolásukat elősegítő képzésük, továbbképzésük megoldatlan. Jó részük „régi bútor", ismeri a hagyományos iratkezelési rendszereket, azokat többé-kevésbé jól alkalmazza, de a tételek szerinti kezelés sok nehézséget jelent számukra, különösen ott, ahol az előadók hanyagsága vagy felkészületlensége miatt az iratokra nem kerül tételszám vagy helytelen tételszám kerül. Fiatal, ambiciózus, a korszerű iratkezelési ismereteket szervezett képzés híján öntevékenyen elsajátító, a levéltáros intencióit jól alkalmazó munkaerők viszont nagy számban aligha fognak a lebecsült kezelői gárda sorába állni. Talán az újabban induló közgyűjteménykezelői szakosított középiskolai osztályok hoznak majd javulást, bár félő, hogy a végzős diákokkal nem a levéltárak, s még kevésbé az irattárak raktáraiban fogunk találkozni. A központi szervezés híján egy-két tárcánál (említettük már a KGM-et), illetve az UMKL-ben szervezett irattáros tanfolyamok hézagpótlók voltak, de nem helyettesíthették a központÜag kidolgozott tematikájú, egyenletes színvonalú előadásokra építő és hivatalos bizonyítványt adó folyamatos képzést. Egyelőre, jobb híján, folytatjuk a levéltárban rendezett tanfolyamokat. Úgy látom, helyes lenne e tanfolyamokat ágazatonként, illetve szerv-típusokként rendezni. Az oktatás során pedig az általános ismereteket közlő, ideális elvárásokat rögzítő elméleti órák rovására (azok érdemi anyagát tömören megtartva) előnyben kellene részesítenünk a gyakorlati kérdések megbeszélését, a konkrét kérdések megválaszolását, a konzultációt. Remélhetőleg az elmondottak, valamint a mellékelt táblázat nem tökéletes, hozzávetőleges pontosságú, tájékoztató jellegű adatai alapján sikerült levéltárunk főbb gyűjtőterületi problémáiról, a jelen helyzetről, ill. a megelőző folyamatról áttekintést adnom. A kép nem örömteli, de ezért — sietek leszögezni — elsősorban nem a levéltárosok a felelősek. A levéltárosok úgy a tvr.-t követő kampány idején, a szabályzatok véleményezésében, majd végrehajtásuk ellenőrzése során, mint manapság a sorozatos szabályzatmódo173