Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Kovács Kálmán: A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja kilenc európai tőkésország sajtójában / 119–148. o.

A francia polgári sajtó ismét a proletárhatalom bukásáról írt, valamint a két fronton küzdő utódállamoknak járó kártalanításról és anyagi segítségről tárgyalt. A jobboldali lapok megelégedéssel konstatálták, hogy a proletáruralomnak vége Münchenben, Budapesten és „agonizál" Pétervárott. Budapest megszállása már csak napok kérdése. A magyar lakosság „lelkesedéssel fogadja a román és szerb csapatokat". Igen figyelemre méltó, amit máris arról írnak, hogy a bolsevizmus ,,a forradalmi epidémiának csak az egyik szélsőséges formája", a következő lépésnél a Berlinben, Bécsben uralmon levő szociáldemokrata kormányokat, — melyek ugyan mérsékeltek, de végeredményben a szocializmus minden formája ellenséges — szintén el kell távolítani. A LHumanité azonban szót emel a harcoló magyar proletariátus érdekében. Május 6-án Dániel Arnoult bírálja a francia kormányt és az antantot; ezek Magyarországot csapataikkal megszállják és „elnyomják azt a békeszerető munkás kormányt, amely a földet a parasztoknak adja, de respektálja a külföldi kapitalisták érdekeit". Franchet d'Esperay tábornok parancsnoksága alatt „a román Hohenzollernek, a szerb Karageorgevics és a cseh uralkodó osztály zsoldosai törnek a fiatal szocialista köztársaságra. Csak abban reménykedhetünk, hogy az orosz szovjet köztársaság segítséget küld" a nemzetközi kapitalizmus szolgálatában álló csapatok ellen. „Vádoljuk Clemenceau és Lloyd George kormányát a magyar nép ellen elkövetett bűntettekért, melyeket Wilson elnök is tolerál. Ez ellen minden francia polgár tiltakozik a nemzeti becsület nevében."

43 Május közepe táján, amikor a Vörös Hadsereg ellentámadásának irányát vitatta meg a Kormányzótanács, a nyugati burzsoá sajtó még elsősorban avval volt elfoglalva, mikor és hogyan fogadják el a németek a békefeltételeket; azt, hogy a külügyminiszterek tanácsa Párizsban döntött az új magyar—román és magyar—csehszlovák határok kérdésében, még nem említette a Gazette de Lausanne sem. Antiszemitizmussal leplezett idegességgel konstatálja, hogy ,JtCun Béla és barátainak bolsevízmusa még nem kapta meg a halálos döfést". Közvetve reagáltak a Vörös Hadsereg növekvő ellenállására, a javuló magyar fronthelyzetre az északi arcvonalon, azzal a megjegyzéssel, hogy a bolsevikoknak elég emberük van és a Mackensen-hadsereg egész felszerelésével rendelkeznek. „Milyen butaság volt ott hagyni nekik" - sóhajtja az újságíró, s így folytatja: „Magyarországot le kell szerelni, ezt kívánja Európa, az antanttal szövetségben álló nemzetek biztonsága." A nemzetközi biztonság nevében követeli azt is, hogy Magyarországot és Ausztriát „a mágnások és a bolsevikok nélkül" reorganizálják. A hatalmat a burzsoázia kezébe kell adni mindkét országban, hogy az irányítsa sorsukat, de „élükön ne álljanak a Habsburgok ". E tervek magyarországi megvalósítására felállított aradi ellenkormányról május 16-án ír a VorwSrts. Károlyi Gyula gróffal az élen, „az új magyar koalíciós kormány feladata a bolsevikok által okozott károk jóvátétele lesz" — írja a szociáldemokrata újság.

44 Május 19-én a Neue Zürcher Zeitung Kun Béla egyik előadásával foglalkozik, amelyben a pártprogram megváltoztatásáról beszélt. „A nemzeti határokat majd a nemzetközi Tanácsköztársaság fogja megszüntetni", ezért sem ragaszkodik a tanácskormány a területi integritáshoz. A nemzeti kérdést Magyarország úgy fogja megoldani, hogy „azokkal szemben, akik elnyomott nyelven beszélnek, előzékeny lesz, nehogy a sovi144