Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos levelei / 77–84. o.

SZÖVEGKÖZLEMÉNY 1 „...Elsősorban a kedves megemlékezésedet köszönöm a születésnapomról s a 80 évről. Bizony nem gondoltam, hogy ezt a szép kort megérem. Néhai apai-ági nagyanyámnak lett igaza. Édesanyámtól hallottam, hogy születésemkor nagyon vékony dongájú, csenevész-forma gyermekként jöttem a világra. Szüleim első gyermeke meghalt volt, mert lenyelte a difteritisz elleni kezeléssel a torka fertőtlenítésére alkalmazott pokolkő oldatot. Apám látva csenevészségemet, aggódva kérdezte Édesanyjától, Nagyanyámtól, hogy vájjon én megélek-e? Nagyanyám azzal bíztatta, hogy meg s az ilyen csenevész forma gyermekek még erősebbekké és életre valóbbakká szoktak fejlődni. Ez a nagyanyai megállapítás aztán korban — amint az elért 80 évem igazolja - be is következett, s többféle járulékot is hozott magával. Ezek közé tartozik az a soha álmomba se gondolt gyönyörű és tartalmában is külsejéhez méltó Emlékkönyv, melyben Te is megírtad a bokályos házról a szép és nagybecsű cikkedet. Nagyon élveztem. Fogadd érte a leghálásabb baráti köszönetemet. Ez az Emlékkönyv irodalmi eseménnyé nőtt itt ... Én is dolgoztam volna sokkal többet is ha a körülményeim hagyták volna. Regény helyett fordulatokban, s főleg akadályokban változatos életpályám érdekes és részben tanulságos olvasmány lehetne, ha megírtam volna. Hozzá is kezdtem kétszer is, de abba hagytam. Először 1915-ben kezdtem el, midőn 1901-ben honvédönkéntelenségem alatt Kozmovszky hadnagy úr jóvoltából a gyakorlótéren két sérvet kapva és ennél fogva kidobatva, 1910-ben megoperáltatván magam, 1915-ben besoroztak, most már a 62. kétharmadában székely közös gyalogezredhez. Akkor Gál Kelemen a fölmentésem iránt megírott igazgatósági kérést rengeteg elfoglaltsága mellett az asztalfiókban felejtette volt s több heti késéssel terjesztette föl. ő szegény jobban szurkolt mint én, hogy mi lesz, ha esetleg elvisznek, s esetleg el is esem. Én elég hamar beletörődtem a véletlenbe s tudva, hogy Gál Kelemennek mennyi aggodalmat szereztem a véletlen feledékenységből következett esettel, még én igyekeztem megnyugtatni a mindig lelkiismeretes, irántam jóindulatú embert. Arra is gondolva azonban, hogy ha elmegyek a harctérre, ott is maradhatok s akkor négy éves kis leánykám ... semmit se fog tudni apjáról, ha felnő: neki fogtam egy számára írott kis önéletrajznak. Későn kezdtem, elfoglaltságom és fáradtságom mellett lassan ment s csak elemista korom végéig jutottam el vele, mikor a bevonulási határidő előtti napon megérkezett a fölmentésem. Akkor abba hagytam s csak 1944 őszén,... tehát több mint 29 év múlva, akkor kezdtem folytatni, amikor a felfordulás és a veszteségek lélekölő éjszakáin hetekig villanyvilágítás se volt itt a városban. Akkor éjjelenként 2—2 órát dolgozva, eljutottam marosvásárhelyi deák korom érettségi előtti szakasza végéig. Azóta is befejezetlen ez is. Az 1890-es évek végétől néha napi eseményeket jegyeztem föl, több mint félszázadig. Ezekben is estek károk lakásom 1944 október 11-i felforgatásakor ... mikor ... oda voltam a Könyv-és Levéltárban önkéntes szolgálatra, -"(19) 2 „... Nekem arra itt nincs időm, hogy a kutatás munkáján kívül jegyzéket is csináljak Neked az itteni anyagról. ... Effélére lehetetlenség vállalkoznom. Én teljesen egyedül dolgozom ott, ahol Te 2-3 segítséggel dolgoztál s most állandóan 2-3 kutató van naponta, de néha mint ma is öt volt. Futok, keresek, kiszolgálok, összeolvasok. Főnök, írnok, szolga mind belőlem telik ki. Ezen kívül — amint már írtam - néhányunkra szakadt itt az a sok munka, amit sokan se végeztek eddig. Minden nap a legkülönfélébb kérdezősködésekkel ölnek. Levelezésem havonta 150-200 leit visz el. Bélyeget küldeni legalább válaszra itt tudvalevőleg nem szokás s így nem elég időmet pocsékolni sokszor merő szamárságokra, hanem még reá is fizetek azokra legalább levélportóban...." (20) 80