Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos levelei / 77–84. o.

Kórházban feküdt már, amikor - időtöltésből - megkezdte visszaemlékezéseinek írását. Egyes részleteket korábban megírt már ceruzával, de a körülmények miatt az is úgy megromlott, s elsúrlódott, hogy vagy alig, vagy sehogy sem tudta már kiolvasni azokat. „Pedig az én tárgyköröm idejéből - írta - nincs, s főleg szülőföldemről nincs ilyen visszaemlékezés. Honnan tudják aztán egy század múlva, hogy mi hogy éltük le iskolás gyermekéveinket, vagy bár azok kezdetét." (13) Jellegzetes írása ekkor már idegenszerű volt, s a gyakorlott tollforgató, ki annyi időt pazarolt levélírásra, az első sorok leírása után két-három percet is pihent. Vastag és öreges betűi láttán maga is megdöbbent. De mert bízott a megbocsátó baráti szeretetben, folytatva írta gondolatait. 1962. augusztus 13. volt. Egy év múlva már nem élt. Kelemen Lajosnak ma többszáz levelét őrzik Magyarországon. Ezek egy része elsősorban budapesti közgyűjteményekben, más része még magánkézben található. Ismertebb levelezőpartnerei: Biás István, Veress Endre, Márki Sándor, Posta Béla, Berzenczey Domokos, Benczúr Gyuláné, Angyal Dávid, Bokor Aladár, Gyallay Pap Domokos, Jakubovich Emil, Lukinich Imre, Herepei János, Buday Árpád, Birkás Géza, Csüry Bálint, Nyiredy Géza, Török Pál és rokonain kívül elsősorban iskolatársai voltak. S még néhányan mások is a magyar szellemi élet kiválóságai és a hozzá forduló idegenek közül. Ezideig ugyan nem sikerült nyomára akadnom, de minden jel arra mutat, hogy levelet, vagy leveleket váltott Móricz Zsigmonddal is. Sajnálatos, hogy leveleinek egy része megsemmisült. Mások élőszóban kaptak tőle tanácsokat, konkrét segítséget és példát, amelyet nyomtatásban megjelent munkáikon kívül emlékezetükben őriznek. Dénes Zsófia „Ugy ahogy volt" című könyvében (14) Kelemen Lajosra, az emberi és erdélyi ritkaságra, az elragadó és megborzongató, mélységes titkú történetek avatott ismerőjére emlékezett. Egykori gyakornoka pedig a közelmúltban így írt róla: „A főigazgató úr ekkor nem tanított az egyetemen, de mégis tanítványának szeretném magam tartani. Tudósi magatartása és személyisége példaképpé lett előttem. ... sudáregyenes magas alakja, gyors mozgása ma is előttem van és mindig csak a jó ügyet néző, másokat szolgáló önzetlensége egy életre szóló példát adott." (15) S még valamit! Ez a kiváló művelődéstörténész, akinek csak művészettörténeti tanulmányaiból most egy kötetre valót válogatott össze. B. Nagy Margit, úgy él a köztudatban, mint aki semmit, vagy csak igen keveset írt. A születésének 80. évfordulóját köszöntő emlékkönyv könyvészeti adataiból azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy publikációinak száma meghaladja nem egy kiváló pályatársának publikációs tevékenységét. (16) S amit ezekben nyújtott az példamutató megbízható - ma nélkülözhetetlen ismeretanyag. Leveleiből azonban az is megállapítható, hogy nyomtatásban megjelent és kéziratban maradt (sajnos azóta már tragikus körülmények között elpusztult) művein, közleményein és adattárain kívül is készített felkérésre, elsősorban fővárosi napilapok számára Mikó Imréről, tarcsafalvi Pálffy János 1848—49-i erdélyi országgyűlési alelnökről, Battyhány Lajosról, id. Bethlen János grófról, Deák Ferencről, Haynauról és Görgey erdélyi kapcsolatairól tárca-cikkeket. Ezeknek egy része — ahogy Kelemen Lajos írta a „fejénél körülmetélve" - meg is jelent. A másik része azonban a lapok nézőpontjai miatt „mert az átlagos közvéleménytől nagyon eltérő", bár mély és igaz jellemképek voltak, nem jelenhetett meg. Irt szívességből is másoknak. Teleki Blankáról például, budapesti levélkérdezősködésre bő, 5 ív oldalas tájékoztatót. (17) Tagja volt vagy fél tucat egyesületnek, leletmentő munkákban vett részt, előadásokra készült, idegenvezetői tanfolyamot vezetett, kör utakat tett Erdélyben, egy időben az Erdélyi Múzeum Egyesület titkáraként szervezte az Egyesület vándorgyűléseit s a vándorgyűlések lefolyásáról programbeszámolókat készített. Évekig tanított és közben, ha ideje engedte levéltárakban búvárkodott. 1918-tól aztán csaknem élete végéig szolgálta olykor idegmorzsoló, robotos munkával a kutatók és szívességkérők hadát. Genealógiai tájékoztatásai tanulmány számba mennek. Nemcsak az azokban közölt nagyszámú, igényes adat miatt, hanem azért is, mert ezek bőséges példatárai a családtörténeti kutatás metodikájának és kritikájának. Ezért is jelentős, hogy Kelemen Lajos magánkézben lévő leveleiről újabban gyakran hírt kapok. Amikor az elmúlt évben születésének 100. évfordulóján rá emlékeztünk, már évek óta folyt - igaz, szerény keretek között leveleinek felkutatása és tudományos levelezésének kiadásra való előkészítése. Mert megítélésem szerint az amit leveleiben írt perdöntőén bizonyítja, hogy Kelemen Lajos koncepciózus levéltáros és nagyot alkotó művelődéstörténész volt. „Élete során mindig a saját fejével gondolkozott és halálos komolyan vette a történelmi igazságot." Mint ahogy találóan írta róla a kiváló Mikó Imre azt is, hogy: „A közösség szolgálatában és a szakma becsületének megőrzésében volt élenjáró Kelemen Lajos. Ez pedig nemcsak a történettudós számára intő példa." (18) 79